2016. május 16. 21:29 - farkasnaplo_bb32

Élő adásban vacsoráztak a farkaskölykök

Kövesd élőben őket napról napra!

Hétfőn este először mutattunk meg két, nagyjából kéthetes kisfarkast élő adásban a Farkasok Magyarországon Youtube-csatornáján. A kölykök kb. 15 percen át vacsoráztak az állatbarátok, természetrajongók szeme láttára. Terveink szerint az elkövetkező napokban folyamatosan lesznek élő adások, így mindenki figyelemmel kísérheti, hogyan fejlődnek, változnak napról-napra.

Ahogy arról a Veresegyházi Medveotthon már beszámolt: az elmúlt hetekben megérkezett a szaporulat abban kifutóban, ahol természetes tartástechnológiával tartják a farkasokat. A gondozók három kotorékot találtak, egyelőre nem lehet pontosan megállapítani, hány utód született. A szakemberek két kisfarkast emeltek ki a kotorékból, ők a jövőben a kézbarát falka tagjai és a látványetetések, a Predátor programok állandó szereplői lesznek. A kölykök pontos számát az ellés utáni hatodik héten tudjuk jelezni a hatóságok felé, hiszen nagyjából ekkorra dől el, hogy melyik utód életképes. 

A kölyköket a szemfüles látogatók már a pünkösdi hosszúhétvégén is megpillanthatták a kifutóban, az elkövetkező hetekben a megfigyelésükre egyre nagyobb esély nyílik. A gondozók azt kérik a Medveotthon látogatóitól, hogy a vadfalka kifutója környékén a kölykök nyugalma érdekében csendben sétáljanak. 

1 komment
2016. május 01. 17:13 - farkasnaplo_bb32

Leonardo DiCaprio a farkasok visszatelepülését segíti

leo_2.jpgAz amerikai filmsztár, akinek legutóbbi filmjét, A visszatérőt januárban mutatták be, komoly természetrajongó és természetvédő hírében áll. Leo esetében ez nem csupán PR. A hollywoodi színész 1998-ban hozta létre alapítványát, ami azóta mintegy 45 millió dollárral támogatott különféle természetvédelmi programokat és környezetvédő szervezeteket a többi között az USA-ban, Costa Ricában, Ecuadorban, Németországban, Zambiában, Malawiban, vagy éppen a Távol-Keleten.

Az alapítvány tavaly 37 olyan szervezetnek segített az Egyesült Államokban, melyek azon dolgoznak, hogy megóvják a farkasok élőhelyét a Csendes-óceáni partvidéken, az ország északnyugati részén, Oregon és Washington államban, illetve Kalifornia északi területein. A célok között szerepel az is, hogy a nagyragadozók visszatérjenek azokra a részekre, ahol korábban is jelen voltak, azonban az emberi beavatkozások miatt kiszorultak az élőhelyekről.

Leo alapítványa az elmúlt években bekapcsolódott a szumátrai orángutánok, a nepáli tigrisek, az afrikai orrszarvúfélék és elefántok megmentésébe, de támogatta a világ legnagyobb tengeri rezervátumának létrejöttét, az argentin őserdők megóvását, és segítette az amazonasi őslakókat is. Az amerikai színész többször felszólalt az ENSZ-ben, beszélt a bolygót fenyegető környezeti veszélyekről, az óceánokat, tengereket érő szennyezésekről. Egyik alkalommal úgy fogalmazott: „A bolygónk gyors ütemben pusztul, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Mind felelősek vagyunk. Egy olyan jövőt kell kialakítanunk, mely nem megy a bolygó rovására.”

Év elején mutatták be A visszatérő című filmet, ami megtörtént események alapján készült. Magával ragadó, hátborzongató film egy férfi küzdelméről, a minden rettenet ellenére legyőzhetetlen élni akarásról és a teljes esélytelenséggel is dacoló emberi szellemről. Hugh Glassra (Leonardo DiCaprio) a még feltérképezetlen amerikai vadonban rátámad egy medve: társa, John Fitzgerald (Tom Hardy) szándékosan tagadja meg a segítséget és magára hagyja őt a kietlen, dermesztő rengetegben. Glass hihetetlen erőfeszítéssel dacol a természet és az ember kegyetlenségével. Őrületes kalandokat él túl, egymaga vág keresztül hegyen, erdőn, folyón és hómezőn, hogy bosszút álljon.

2 komment
2016. április 12. 22:14 - farkasnaplo_bb32

Újra fel kellene fedezni az elfeledett pásztorkutyákat

A farkasok megjelenése és visszatelepedése Magyarországon is konfliktusokat fog szülni. A turizmust nem veszélyeztetik, hiszen annál jobban tartanak embertől, hogy keressék a közelségét, sőt kifejezetten kerülik a találkozást az emberrel az erdőben. Attól végképp nem kell tartani, hogy az egész ország területén megjelennek a ragadozók. Nincsenek összefüggő, hatalmas erdőségeink, a meglévő erdőket utak, autópályák szelik át, így a medvék és a farkasok nem fognak feltűnni sem a Balatonnál, sem az Alföldön.

A gazdálkodók azok, akiknek jobban fel kell készülniük, ha meg akarják óvni a jószágaikat. A veresegyházi Medveotthon Predátor programján Szilágyi István gyakran beszél arról, hogy érdemes lenne újra felfedezni a rég elfeledett, ún. archaikus pásztorkutyákat, melyek nagy segítséget nyújthatnak a pásztoroknak, juhászoknak. De milyen kutyafajták jöhetnek számításba? Részletek az alábbi videóban.

2 komment
2016. március 02. 18:51 - farkasnaplo_bb32

Szaporodnak a bükki farkasok

Farkasbarátok a Bükki Nemzeti Parkból

www2.jpgMagyarországról hosszú időre eltűntek a ragadozók. Száz évig farkasunk sem volt, levadászták, irtották őket. Tartottak tőlük a gazdálkodók is, ezért csapdákat állítottak. Ez nem magyar specialitás, szinte egész Európából száműztük őket. De medvével sem nagyon lehetett nálunk találkozni az 1870-es évek után. Az utóbbi évtizedekben, és főleg az utóbbi években azonban fordult a kocka. A farkasok újból megjelentek Magyarország északi területein, és néhány példány megtelepedhetett a magyar-szlovák határ közelében húzódó erdőségekben.

www1.jpgA Bükki Nemzeti Parkban is él már több farkas, az állatok mozgását folyamatosan figyelemmel kísérik a természetvédelmi szakemberek. A nyomok alapján a farkasok meglehetősen nagy területen barangolnak, jobbára azokon a kevésbé frekventált, nyugodt helyeken fordulnak elő, ahol jellemzően kicsi a forgalom, és ahol nem találkoznak emberrel. De találtak már nyomot fakitermelések környékén is, természetesen az állatok csak akkor merészkednek ide, amikor már befejeződött a munka. A szakemberek szerint a falka zsákmányszerzése a park nagyobb részén zavartalan. Az erdőjáró turistáknak pedig attól nem kell tartaniuk, hogy kirándulás közben egyszer csak összefutnak a ragadozókkal. Az eddigi vizsgálatokból az is kiderült, hogy a bükki farkasok már szaporodnak is. De a szakemberek szerint tömeges elterjedésüktől nem kell tartani. Ez egy rendkívül lassú folyamat lesz. Körülbelül egy tucat farkas mozoghat a területen, ami egy falkát és néhány leszakadó egyedet jelent. 

Hétvégén a Medveotthonban járt a Bükki Nemzeti Park közönségszolgálati referense, hogy megismerkedjen a veresi falkákkal és megnézze a Predátor programot. Szilágyi István a kifutóban is vendégül látta Paulikovics Ildikót, aki rajong a vadállatokért.

Szólj hozzá!
2016. február 21. 18:37 - farkasnaplo_bb32

Farkasprogram indul Skóciában is

Külföldi farkasbarátok érkeztek a Medveotthonba

broona_1.jpgBroona Timons a farkasok szerelmese, a lány 12 évig dolgozott a dublini állatkertben. Foglalkozott oroszlánokkal, kismajmokkal, elefántokkal, vízilovakkal, de kézből nevelt olyan zsiráfot is, akinek elpusztult a mamája. Broona az elmúlt években megismerkedett a farkasokkal is, és a ragadozók egyre inkább érdekelni kezdték. Keresgélés, olvasgatás közben találtak rá a Veresegyházi Medveotthon Predátor programjára is. Úgy gondolták, eljönnek és megnézik. A fiatal pár szombaton látogatta meg az állatkertet, Szilágyi István pedig testközelből is megmutatta nekik a falkát.

Broona párjával nyáron indul a tengerentúlra, a Yellowstone Parkba, hogy megfigyelje a vadonélő farkasokat, a falkák viselkedését. A lány idővel könyvet szeretne írni a fajról. Akkor kezdték érdekelni az állatok, amikor annak idején nagymamájánál talált egy cikket, mely arról szólt, hogy Bridget Bardot megmentett több farkast a levadászás elől. Ekkor döntött úgy, hogy tenni akar a farkasok körül kialakult tévhitek és mítoszok ellen. Azóta is folyamatosan dolgozik azon, hogy megismertesse a társadalmat a ragadozókkal.

broona_4.jpgBroona és barátja, Sersli Péter nem régiben Edingburg-ban jártak, egy olyan konferencián, ahol a farkasok észak-skóciai visszatelepítéséről esett szó. A „farkaskommunikációra” a szigetországban is szükség van, mivel ott sem örvend túl nagy népszerűségnek a faj. Ugyanakkor a visszatelepítési programra a szakemberek szerint azért van nagy szükség, mivel a skót területeken is elszaporodott a vadállomány, rengeteg az őz és a szarvas, az állomány szabályozásában pedig sokat segíthetnek a visszatérő ragadozók.

osama.jpgFebruár elején egy kuvaiti farkasbarát járt a Medveotthonban.  Osama két évvel ezelőtt kezdett el farkasokkal foglalkozni, egy saját farmot hozott létre. Rajong az állatokért. Az utóbbi hónapokban pedig végiglátogatta az európai farkasközpontokat. Járt Angliában, a világhírű Shaun Ellis központjában, megnézte a németországi Werner Freund által alapított parkot, de megfordult az Egyesült Államokban is. Közben komoly előrelépés történt Németországban, nem régiben jelentették be, hogy állami finanszírozással farkasközpontot hoznak létre, aminek fő feladata a tanácsadás, a tájékoztatás és a konfliktuskezelés lesz. 400 ezer eurót költenek első körben a programra.

Szólj hozzá!
2016. január 17. 21:12 - farkasnaplo_bb32

Így találkozott a hosszútávúszó a farkasokkal

Mányoki Attila a kifutóban

manyoki_22.jpgSzombaton megjelent a délutáni Predátor programon Mányoki Attila hosszútávúszó. Gondoltuk, meglepjük és behívjuk a farkasok közé. A sportoló, aki a jövő héten Hongkongba készül egy versenyre, nem hezitált, egyből igent mondott. Pusztán azért aggódott, hogy a ruhája sáros lesz, ugyanis a Medveotthon után a cirkuszba indultak a családdal. Megoldottuk. Elláttuk játszós ruhával, István pedig felkészítette a belépésre: mit kell tenni, amikor a farkasok közelítenek, összezárt ujjakkal lépünk be a kifutóba, el kell fogadni a farkasoktól az arcnyalást, hogyan kell „adagolni” a kutyakaját kézből stb.

Attila úgy, ahogy kell, alázatosan közelített a farkasokhoz. Szilágyi István mindig elmondja, annak nincs keresnivalója a kifutóban, aki azt mondja, hogy nem fél. Kell a félelem, kell a tartás, hiszen vadállatokról van szó. Mányoki Attila ügyesen vette az akadályokat, elfogadta a falka közeledését, nem esett pánikba, amikor Marcus felugrott rá, hogy üdvözölje. A sportoló sokat kérdezett a farkasokról, miközben folyamatosan kézből etette őket. Részletek a legfrissebb videónkban.

A látogatás közben pedig egy néphiedelmet is sikerült megcáfolnunk. István kezén volt egy kisebb, vérző seb. Megmutatta a farkasoknak, akikből ez különösebb reakciót nem váltott ki. Megszagolták, megnyalogatták. Ennyi. Tévhit tehát az, hogy a farkas a vér szagára elborult aggyal támad, és szétkapja az illetőt.

Szólj hozzá!
2016. január 02. 23:46 - farkasnaplo_bb32

Újévi farkasüvöltés

Brutus az élre tör?

53.jpgHatalmas farkasüvöltéssel indult 2016 első látványetetése a veresegyházi Medveotthonban. Az újévi koncertet jól időzítették a falkák, hiszen pont akkor zendítettek rá, amikor véget ért a szombati Predátor-program. A telefon időjárás app-ja szerint -5 fokot mutattak a hőmérők délután, a hőérzet azonban -11 fok volt a megélénkülő szél miatt. Ennek ellenére sokan jöttek el, hogy lássák a farkasokat, és végigdideregték Szilágyi István előadását. 

Mostanában azért is érdemes megnézni a kölyköket, mivel nemcsak üvöltést produkálnak, hanem látványos dominanciaharcokat is. A laikus szemlélőnek is feltűnik egy idő után, hogyan alakulnak a szerepek a falkában. Ki az, aki időnként megerősítésre vágyik, és sok mindent megtesz azért, hogy erősítse a pozícióját. Noha Marcust, a nagybácsit még tisztelik a kölykök, egyrészt a kora, másrészt a testmérete miatt, azért az látszik, hogy irányító szerepéről hamarosan le kell mondania. Kattints a legfrissebb videónkra! 

52.jpgBrutus viszonylag gyorsan erősíti pozícióját és próbál az élre törni, gyakran magát a három évvel idősebb nagybácsit is ledominálja. Persze Marcus ezt nem mindig hagyja annyiban, így egy darabig megy a néha játékos, néha fogmutogatós, vicsorgós adok-kapok. Pontosan előrejelezni nem lehet a pozíciókat egy falkában, hiszen bármi megtörténhet, és a több éve alfa-pozícióban lévő farkast is képesek egy pillanat alatt leváltani a többiek, elég hozzá egy rossz döntés, de most sok jel mutat arra, hogy hamarosan Brutus veszi át az irányítást. Az alfa nőstény pedig valószínűleg a még mindig fura hangokat hallató Maya lehet. Ő is aktívan képes bekapcsolódni a hierarchikus játékokba, időnként egy kis prédázással próbálja biztosítani a helyét a dobogó felső fokán. 

51.jpgAzért Lénát sem kell félteni, mert gyakran ő is visszavág, ha Maya például kikezd vele. Bátran vicsorog, morog, csattogtatja a fogait, ha éppen olyan kedve van, de habitusát tekintve egyelőre nem tűnik annyira karakánnak, mint Maya, aki már néhány hetes korában képes volt előadni erőszakosságával kapcsolatos művészetét, persze nem agresszív formában. 

Szólj hozzá!
2015. december 12. 22:59 - farkasnaplo_bb32

Big love: a nőstény dönt, kivel párosodik

Megkezdődött a párzási időszak a farkasoknál

11_2.jpgBeköszöntött a tél, ez pedig azt jelenti a farkasoknál, hogy megkezdődött a nagyjából februárig tartó párzási időszak. Teljesen természetes, hogy ilyenkor az állatok sokkal felfokozottabb hangulatban vannak, mint általában. Könnyen észrevehető, hogy többet foglalkoznak egymással, kicsit durvábban játszanak, ami néha kisebb-nagyobb harcokba is átcsaphat, markánsabbá, határozottabbá válnak. A párzási időszak jellemzői még a kétéves kölykök esetében is megfigyelhetők, annak ellenére, hogy a kézbarát falka minden tagját ivartalanították – magyarázza Dömötör Dóra állatkoordinátor. Ezekben a hónapokban a gondozóknak is jobban oda kell figyelniük, mivel a kézbarát kölykök játék közben hajlamosak egy kicsit megfeledkezni magukról.

A természetben élő falkáknál kifejezetten izgalmas a tél. A megfigyelések szerint ugyanis a domináns nőstény, az alfanőstény az alfahímen kívül több hímmel is párosodik. Hogy melyikkel, azt ő dönti el. Ennek pedig az a jelentősége, hogy a legjobb gének öröklődjenek tovább a falkában, és egészséges utódok jöjjenek a világra. Az alfanőstény igyekszik kiválasztani a dominánsabb, erősebb hímeket.

12_2.jpgA párosodás után a nőstény odút ás, amit megpróbál biztonságosan kialakítani. A vemhesség nagyjából 60 napig tart. A farkas az esetek többségében 7-8 utódot hoz a világra, de előfordulhat, hogy a kölykök száma jócskán meghaladja a tízet. Az ellés után a kisfarkasokkal egy rövid ideig csak az anya foglalkozik, aztán szépen lassan a falka minden tagja bekapcsolódik a nevelésbe. Az elmúlt évben a veresi vadfalkánál is jól megfigyelhetőek voltak a szerepek. Több olyan farkast lehetett látni, akik úgy ügyeltek a kicsikre, mint az óvónénik, óvóbácsik. Egyébként a farkasoknál a szukák nagyjából kétévesen, a hímek pedig három éves korukban válnak ivaréretté.

Szólj hozzá!
2015. november 21. 20:26 - farkasnaplo_bb32

Így születik egy új falka

Aki egyszer elhagyja a többieket, számára nincs visszaút

00.jpgKözeleg a tél, a farkasoknál pedig ez a párkeresési és párzási időszakot jelenti. A falkák között nincs átjárás, és magányos farkas sem létezik – magyarázza Szilágyi István. Minden farkas arra törekszik, hogy falkát építsen. Ez zajlott le nálunk is, az északi területeken. 5-6 évvel ezelőtt átjött egy példány Szlovákiából, de mivel akkor nem talált társat, visszament. Aztán ez többször megismétlődhetett, végül találkoztak, most pedig már utódaik is vannak, és valahol Salgótarjántól északra élnek.

Az egyedül bóklászó farkas nem magányos, hanem a párját keresi. Ebből a szempontból pedig a november és a december fontos időszak, hiszen az év elején jön el a párzás ideje. Azok az egyedek, akik a falkán belül nem tudnak párosodni, időben elhagyják a többieket, és ahogy István mondja, „GPS-háromszögeléssel”, gyakori üvöltéssel megpróbálják felgyorsítani a párkeresés folyamatát. Ha az állatnak szerencséje van, akkor egy ellentétes neművel fut össze, és beteljesedhet a vadon szerelme. További részletekért kattints a videóra!

Ha nem sikerül társra lelni, a régi falkához már nem tud visszatérni, ugyanis a többiek nem fogadják be, sőt akár kiverhetik, megölhetik, így működik a természet nagyon kemény törvénye. A falkaelhagyás egy nagyon fontos, karakteres döntés kell, hogy legyen – teszi hozzá István. Jellemzően a fiatal, nemzőképes egyedek intenek búcsút a többieknek, és igyekeznek szerencsét próbálni a vadonban. Így sokasodnak a falkák, és ha minden jól megy, nálunk is hasonló folyamat zajlik majd le az elkövetkező években.

Szólj hozzá!