A veresegyházi Medveotthon két új lakója három héttel ezelőtt foglalta el új otthonát. Hamar megbarátkoztak a kifutóval, továbbra is abban a fázisban vannak, amikor minden nagyon-nagyon érdekli őket. A kinézetük is egy kicsit viccesnek mondható, hiszen ebben a stádiumban kissé aránytalan a testfelépítésük. Ezt főleg Lobonál lehet észrevenni, a testméretéhez képest viszonylag hosszúak a lábai, a tappancsai pedig kifejezetten nagyok. Ő a múlt héten egészen meglepő dolgot produkált: néhány nap alatt színt váltott. Az addig világos bundája sötétebb árnyalatú lett, igazi ordashoz méltó színt vett fel.
A két farkast továbbra is rendszeresen viszik sétálni, hogy minél több inger érje őket a természetben. Dömötör Dóra szerint ez az eddigi legnyugodtabb falka, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy a kölykök kézből nevelése kéthetes korban kezdődött meg.
Lobo és Mira a héten túlesett az első tévészereplésen is. 50 perces felvételre vitték őket az OzoneNetwork stúdiójába, amit nagyon jól, és nyugodtan viseltek, voltaképpen a teljes műsort végigaludták.
Túl a harmadik védőoltáson, hamarosan kialakul náluk a védettség, így várhatóan augusztustól már a Medveotthon látogatói is találkozhatnak velük bizonyos időközönként.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.