Több ismerősöm kérdezte tőlem, hogy ez a falkázás tényleg ennyire jó? Van, aki már egy kicsit furán néz rám. De ez tényleg ilyen gépszíj-effektus. Mostanra teljesen fix pont lett az életemben a farkasozás, hetente kétszer biztos, hogy megjelenek a kifutóban. Azt szoktam mondani, hogy ez a néhány óra sokszor felér egy 3-4 napos szabadsággal. A héten mindkét alkalom igazán fergetegesre sikeredett.

Jó, hogy már korábban sötétedik. A hét közepén este hat után értem ki, és már kellően élénkek voltak. Pörögtek, mint a búgócsiga. Mivel már eléggé hűvös volt, felvettem egy szürke kapucnis felsőt, ezzel elintéztem, hogy kb. egy órára meglegyen az ügyeletes elfoglaltságuk. A kapucni egyből felkeltette az érdeklődésüket, és azt kellett mindenképpen megszerezni, de azért a ruha többi része is kellett volna nekik. Dóri mesélte, hogy vannak bizonyos ruhadarabok, amikre egyszerűen rábuknak. A nagy farkasok, Zolikáék is állítólag úgy vannak vele, hogy ha nekik ismeretlen felsőben, kabátban megy be az ember, akkor azt igencsak szokatlannak találják. Úgyhogy valószínűleg itt is ez lehetett. De nem kizárt, hogy a szürke szín is megtette hatását. Gondoltam, hadd örüljenek a babák, lementem szokás szerint prédába, jött is a tombolás a hátamon, ahogy az lenni szokott, ami átcsapott fergeteg partyba.

Amikor úgy gondolták, hogy a pólóm új, 5XL-es mérete már jó lesz, csobbantak egy nagyot a medencében. Léna talált a vízben egy rönkdarabot. Ahhoz nehéz és nagy volt, hogy ráharapjon és kihozza, arra viszont tökéletesen megfelelt, hogy a mellső lábával csapkodja. Szemmel láthatóan tetszett neki, ahogy „bluggyan” a fadarab, és hogy ilyenkor a képébe csap a víz. Közben Brutus és Maya őrült hajszába kezdett a kifutóban, maximumra kapcsolva üldözték egymást, aztán látványos talajgyakorlatokat adtak elő bukfenccel, pörgéssel, farolással, némi drifteléssel és medencébe való becsúszással. Ilyenkor az is megteszi, hogy leülünk a kifutó sarkába és csak nézzük őket.

A vasárnap megint mozgalmasan telt, pedig érkezéskor nagyon úgy tűnt, hogy most a „Semmihez nincs kedvünk, és szálljatok le rólunk” című történet fut. Még a kutyakajával is alig lehetett őket kicsábítani a mászókájuk alól. Itt jegyzem meg, hogy egész nap egy egészen érdekesen szétszedett nyuszit kellett kerülgetnünk, aminek már nem volt meg a hátsó fele. De aztán valahogy átlendültek, amikor néhány látogató jött be a kifutóba, köztük az én barátaim. Anett, Ági és Gyula pár perc alatt megtalálta a közös nevezőt a kicsikkel (egyébként már nem annyira kicsik, hiszen négy hónapja születtek), ahogy Szilágyi szokta mondani: azonnal megsuttogták őket. Míg szerdán este a kapucnim volt napirenden a falkánál, addig most valamiért az övemre buktak rá, azt akarták minden áron megszerezni. Annyira minden áron, hogy épp most néztem a derekamat, szépen vannak enyhe lila foltok a csípőmön.

Aztán jött az állandó program, a séta! Egyébként újabban már naponta kétszer mennek sétálóra a fiúk és a lányok. A mostani alkalom azért is volt izgalmas, mivel közben profi fotózás történt. Ugyanis egy modell is velünk tartott, akinek a portfoliójába készültek a képek. Azt már sokszor meséltem, hogy a séták sok mindenről szólnak, de arról aligha, hogy nyugodtan megállunk néhány percre. Tehát minden feltétel adott volt egy békés fotózáshoz. A kicsik konkrétan végigtombolták a nagykört, Marcus viszont megint egészen érdekes dolgot adott elő. Én most láttam először (állítólag pár napja már csinálja), ahogy az egyik vezérkutyával, Jack-kel játszik. Konkrétan az történt, hogy a réten elterült Jack mellett és elkezdte piszkálni, nyalogatni, szaglászni, odabújt hozzá. A rotit ez egyáltalán nem zavarta, sőt viszonozta a játékot. Még a táv felét sem tettük meg, amikor Marcus úgy döntött, ő nem óhajt továbbmenni, inkább lepihenne. Hasonlót már a múlt héten is előadott: Szilágyi Pisti kénytelen volt felkapni a kb. 50 kilós állatot és elkezdte cipelni a kifutó felé. Ez már csak egy ilyen műfaj. Beszéltük is, hogy aligha kell külön edzésre járnunk ilyen körülmények között: Marcus cipelteti magát, a kicsik meg egyre erősebben húznak, dolgoznia kell az embernek, ha vissza akarja őket fogni egy kicsit. Marcus végül befáradt a kifutóba, mi pedig még mentünk az amúgy teljesen kinyúlt kicsikkel, hogy elkészüljenek az erdő szélén az utolsó képek.

Hagytuk őket pihenni egy kicsit, aztán este visszanéztünk még hozzájuk. Én vittem a szürke felsőt, hadd örüljenek. Örültek is. Szilágyi Pisti meg is jegyezte, nagyon kíváncsi rá, hogy mikor kezdek majd a Hádából öltözni, mivel ahogy kinéz a dolog, fogyócikk lesz a ruha. Ez legyen a legnagyobb baj. Néhány szakadt pólót, felsőt, gatyát igazán megér, ahogy látjuk őket nőni és változni, ahogy változik az emberhez való viszonyuk és ahogy változik a velünk való viszonyuk. Elmondhatatlan érzés, hogy engem is kezdenek ismerősként kezelni, hogy megbíznak bennem, legalábbis remélem, hogy így van. Én pedig változatlanul tanulom őket. Most már csak addig lenne jó eljutni, hogy meg tudjam különböztetni Mayát és Lénát. De addig nem érzem cikinek a dolgot, amíg Szilágyi is hadilábon áll ezzel a kérdéssel. 

A „prédapóz” mindig izgalmas játékot és eseményeket generál. Arról van szó, hogy az ember ilyenkor elfekszik a földön, ez egyből felkelti a kicsik érdeklődését. Ha pedig néhány jutalomfalat, például kutyatáp is van a zsebünkben, akkor egy másik szoktatási folyamat is beindul. Pár ügyes mozdulattal és persze kellő tisztelettel hozzá lehet szoktatni a kicsiket ahhoz, hogy bizony mi is hozzányúlhatunk a takarmányukhoz. Ez pedig erősíti a kötődést. Szilágyi István a hétvégén megmutatta, hogyan működik ez, és hogyan reagálnak erre a babák.

De arról is beszélgettünk, mit eredményezett a falkában az, hogy Marcus az elmúlt hetekben megnyugodott, milyen ún. kontroll-szerepet tölt be a nagybácsi Brutus, Maya és Léna életében, és hogy milyen volt az első néhány séta Marcussal. Merthogy Marcus a múlt héten jelezte, ő is szeretne menni a falkával. Vasárnap egyébként kisebb meglepetést is okozott a fiú. Minden részlet kiderül, ha megnézitek a Farkasnapló videóblog negyedik részét! 

Marcus mintha megnyugodott volna. Szoktunk erről beszélgetni, amikor ott vagyunk velük a kifutóban. Az elmúlt bő két hét alapján úgy tűnik, egészen jól kezdi megszokni az új helyét. A törpék időről időre egy picit kiborítják, de jó nagybácsi módjára ügyesen lerendezi őket. Nem kell hozzá sok, elég egy hirtelen morrantás egy kellemes vicsorítással kísérve.

Amikor szerdán dél körül betoppantunk, épp mindenki szájából egy vagy két friss nyuszi lógott ki. Általában külön-külön falatozgatnak, élvezettel ropogtatják a csontokat (gyengébb idegzetűeknek ilyenkor nem érdemes a közelben lenni), de időről időre azért befigyel egy kis játék is. Ebédidőben ez jellemzően valamelyik nyuszi teteme körül forog. Most is egyszerre ketten cuppantak rá egy olyan szőrpamacsra, amihez addig még senki sem nyúlt hozzá. Egy idő után nem túl épületes a látvány, amikor az egyik a nyuszi fülét, a másik pedig a lábát húzza. Tovább nem részletezném a játék kimenetelét, legyen elég annyi, hogy a kaja olyan lesz, mint amikor egy plüssállatban elcsúszik a tömőanyag. Ennél finomabban ezt nem tudtam megfogalmazni. Sorry. Amikor ezt megelégelték, mindenki visszatért a félbehagyott falatokhoz.

Megvártuk a kaját, aztán úgy döntöttünk, hogy a szokásosnál korábban visszük őket sétálni, és jól lefárasztjuk a babákat. Egyébként már nem annyira babák, hiszen 15 héttel ezelőtt születtek, Dóri szerint Brutus kezd egészen pasis lenni. Hoztuk a láncot, felszereltük őket, én az első alkalom óta ezt a műveletet nem a villanypásztor közelében végzem. Már nem emlékszem rá, hogy akkor kit kaptam, de az lett a vége, hogy a kölyök addig ugrándozott a nyakörv felrakása közben, amíg odalökte a kezemet a dróthoz. Konkrétan a hátam közepén történt a kisülés. Felvillanyozó élmény volt.

 Ádám, a délutáni préda

Most Brutus jött velem, vele már régen sétáltunk, az utóbbi időben a csajok jutottak nekem, nem mintha velük nem lenne minden alkalom egy hatalmas élmény. Emese hozta Lénát, Ádám pedig Mayát. Pontosabban Ádám csak szerette volna hozni Mayát. Ugyanis amikor indultunk át a zsilipen, Brutus és Léna egyből jött, főleg, amikor kiszúrták, hogy az általuk eszméletlenül tisztelt kutyák is ott lesznek. Maya azonban valamiért megtorpant és behisztizett. Ádám próbálta rávenni, hogy ugyan jöjjenek már, de csak cirkusz lett a vége. Elkezdett morogni, balhézni, vicsorogni, kapkodni, ami azért volt érdekes, mivel séta előtt ilyet még nem csinált. De aztán némi bíztatásra megindult, és odacsapódott a többiekhez. Az egészet a hidegfront számlájára írtuk.

Az ún. nagykörre indultunk, azaz megkerültük a medvék kifutóját. Az ember pár nap kihagyás után nemcsak arra csodálkozik rá, hogy mennyit nőnek, hanem arra is, hogy mennyivel több erő van bennük. Induláskor Dóri rá is kérdezett, hogy tényleg séta közben akarok-e fényképezni, mire meggondoltam magam, és mondtam, hogy nem. Konkrétan esélytelen a dolog. Brutust is nagyon nehéz volt visszafogni, azon röhögtünk, hogy mindenki 30 fokban megdőlve közlekedett, mintha valamilyen nagytestű ebeket vittünk volna.

Két fájó pontja volt a sétának: az egyik, amikor rókának nézték a farkasokat. Ezt elengedtem a fülem mellett. Nem is értettem a dolgot. Sok mindenre hasonlítanak, de Vukra azért nem. A másik, amikor valaki megállapította, hogy itt jönnek a farkaskutyák. Ezt már nem hagytam szó nélkül. Amikor kiderült, hogy tényleg farkasokról van szó, egyből előkerültek a telefonok, és érkeztek a selfie-kérések. Nem volt könnyű egy-egy fotót elsütni, mivel a kicsiket szokás szerint minden érdekelte, és egy másodpercre sem bírtak a fenekükön maradni. Még hátra sem értünk, amikor már úgy fújtattak, mint egy gőzmozdony, ahogy korábban is meséltem, tényleg fültől fülig csapódtak a nyelvek. Többen is rákérdeztek, hogy miért kell velük sétálni. Ez a „GYIK” – Gyakran Ismételt Kérdések kategóriájába tartozik. Ahogy Szilágyi Pisti szokta írni, én is írom, ez az ingergyűjtés időszaka náluk. Muszáj, hogy sok mindennel találkozzanak, sokféle hatás érje őket.

Elkanyarodtunk a parkoló felé, Maya és Léna ekkor úgy döntött, kicsit pihennek, Brutus azonban véletlenül sem akart megállni. Valamit nagyon érzett a kiserdőben és mindenképpen oda akart menni, öröm volt visszatartani. Míg korábban az volt a jellemző, hogy a visszaúton teljes nyugalomban sétálnak, most megint úgy lőttek ki a kapu felé, mint a bányalovak, tudták, hogy mindjárt csobbanhatnak. Amikor visszaérünk, már annyira türelmetlenek és mennének hűteni magukat, hogy alig lehet róluk levenni a pórázt. Nagy nehezen leszedtük a cuccot, és azonnal rohantak a medencébe kicsit wellnessezni. Marcus megint türelmesen várta őket. De amint hallottam, az elmúlt két napban már neki sem kellett kihagyni a sétát, István és Dóri őt is elvitte kirándulni. Azt egyelőre nem tudom, bevállalnám-e, ha az én kezembe nyomnák Marcus pórázát. Azt hiszem, hozzá még egy kicsit gyakorolnom kell.

Egyébként egy ilyen kiadós kör nekünk is kellemes testedzés, főleg ha a falka igazán formában van. Ebéd után az első utunk megint a kifutóba vezetett. Baromira örültem, hogy vittem magammal a kamerát, mivel amikor bementünk, Marcus épp egy szóló koncertbe kezdett, a kicsik pedig próbáltak együtt üvölteni a nagybácsival. Emese mesélte, hogy amikor kommunikál a falka, az egyik mogyoródi lovardában is hallani szokta őket. Pedig az kicsit odébb van. Hétvégén megint megyek, ez most már állandó programmá vált az életemben, és ez így van jól. Reményeim szerint sikerül egy komplett koncertet rögzítenünk nektek. Ha nem is dolby-ban, de mindenképpen stereóban! 

És íme Marcus dala:

Csütörtökön délután megint egy játék közepébe csöppentünk, amikor beléptünk a kifutóba, pedig nem sokkal korábban kajált a csapat. Lehet, hogy a közelgő (újabb) médiaszereplést érezték, ugyanis nem sokkal később betoppant a TV2 stábja. Kamerák kereszttűzében zajlott a séta, ezúttal a két „oktató kutya”, Jack és Lapaj nélkül. Általában ők is jönnek, hogy a kicsik úgymond tanulják a sétát. Rendkívül érdekes, hogy a kisfarkasok általában behódolnak, azaz farkat behúzva,  rogyasztva jönnek-mennek, amikor valamelyik eb megjelenik a kifutónál, kerítésen kívül. Viszont, amikor közös séta van, ez valamiért elmarad, akkor inkább a nagyok iránti rajongásukat lehet észrevenni, Jack kiemelt figyelmet élvez ebből a szempontból.

A séta mindig kifárasztja őket, pedig nagy távolságokra, nagy körökre nem mennek, csak a kirándulás első részében annyira érdeklődnek minden iránt, éppen ezért annyira húznak, hogy kiadnak szinte minden energiát. Marcus a séta idejére egyedül maradt, türelmesen várta a többieket. Visszaérkezés után kicsit hagytuk őket pihenni, aztán visszamentünk hozzájuk. Brutus és Léna összebújva a mászóka alatt feküdt, Maya külön pihizett a medence partján, Marcus pedig őrjáraton volt. Túlságosan  nem hatotta meg őket, hogy ott vagyunk, gondoltuk, ezen változtatunk egy kicsit. Az éberséghez elég volt egy vödör, benne négy nyuszival, merthogy már ez az ügyeletes menü. Brutus és Léna egyből jött, Maya aludt tovább. Viszont Brutus nagyon helyes volt, ugyanis odament a tesójához, és felébresztette, szólt neki, hogy kajaidő van. Mindenki egy nyuszit tolt be, ezúttal Marcus sem hagyta meg a többieknek, kevés hezitálás után megette.

Elkezdődött az újabb pörgős időszak, gondoltam, itt az ideje elhasalni a földön, hadd rohanjanak le. Rohantak is. A már eddig is szétcincált nadrágom bontása folytatódott, az egyik kisördög pedig a hátamon randalírozott, és megkezdte a pólómat, nehogy már ép maradjon, azon eddig még nem sikerült lyukat ejteni. Most sikerült. A harapások ilyenkor persze az ember bőrét is érik, hiszen ha megtetszik nekik valami, akkor nem könnyű a figyelmüket elterelni. A nap végére keletkezett még néhány szolid véraláfutást itt-ott a végtagjaimon. De ez ezzel jár. Egyébként testközelből kifejezetten szórakoztató látvány, amikor a nem túl nagy szájukkal például ráharapnak az ember felkarjára. Majd’ kiakad az állkapcsuk, közben szemeznek veled, és próbálják eljátszani, hogy ők a főnökök, de néhány ügyes mozdulattal tudtukra lehet adni, hogy „Oké, oké, de te csak részben gondolod így, és azért most már elég lesz”.

Miután befejeződött az én játékprédásításom, Johanna következett. Ő sem úszta meg néhány újabb sérülés nélkül, de rajta inkább a hajkorona volt az érdekesebb. Pillanatok alatt elkezdték lebontani a feltűzött haját. (Nálam ezzel nem mennek sokra, mivel köztudottan nincs túl sok hajam). Közben arról beszélgettünk, hogy kinek, mit adott ez a csapat. Azon túl, hogy ez tényleg egy szerelem, egy nem hétköznapi élmény, Johanna azt mondja, a falka egy kicsit büszkévé is teszi az embert. És tényleg igaza van.

A játék közben kicsit fokoztuk a hangulatot: elkezdtünk vonyítani nekik, ahogy Dóritól és Istvántól tanultuk. Nem mindig jön be a dolog, hangulatfüggő, hogy miként reagálnak, egyáltalán reagálnak-e, de most bejött, méghozzá nagyon. Reagáltak, Marcus is egy szólókoncertbe kezdett, gyönyörű hangon. A kicsik is próbálkoztak, de náluk még nem mindig jön össze, inkább „mutáló kutyák” ugatására hasonlítanak a kiadott hangok. Viszont ilyenkor annyira felfokozott állapotba kerülnek, és jönnek az emberhez, lerohannak, játszanak, nyalakodnak, csipkednek. Pár perc után a vadfalka is reagált, és az egész Medveotthon zengett. Ez mindig hátborzongató élmény. Amikor csendesedni kezdtek, mi megint rázendítettünk, és megint sikerült: folytatódott a vonyítás, a kicsik pedig szinte ragadtak ránk. Szóba is került, de jó lenne tudni, hogy mit mondhattunk nekik az elnyújtott, hajlított hangokkal.

Megint elfáradtak, úgyhogy miután mindenki kiüvöltötte magát, elterültek a kifutóban. Marcus is elcsendesedett. Óvatosan melléhuppantam, és elkezdtem dögönyözni a hasát. Ekkor jött a nap legnagyobb meglepetése. A nagybácsi a hátára fordult, és valamennyire elkezdett úgy viselkedni, mint a kicsik. Hagyta a kényeztetést. Közben jöttek volna Brutusék is, de őket néhány erőteljes morgással és vicsorgó fogcsattogtatással elhajtotta, jelezve, hogy most az ő wellness-ideje zajlik. Közben pedig folyamatosan nyüszögött, és rám-rám nézett, mintha beszélgetne. Ilyenkor persze óhatatlanul reagál az ember, és mond valamit. De megint ugyanaz jutott eszembe, mint amikor üvöltettük őket, hogy vajon Marcus, mit szeretett volna közölni, amikor ennyire közel engedett magához. Eddig is bírtuk egymást, hiszen meséltem már, hogyan fogadott az első találkozásunkkor, hogyan ugrott a nyakamba, de úgy éreztem, most fogadott igazán a bizalmába. Én is büszkén jöttem ki a kifutóból. 

Gábor Márk fotója Marcusról

Már sokan tudjátok, hogy a héten bővült a falka. Brutus, Maya és Léna új társat kapott, méghozzá egy tapasztalt, sokat látott négyéves farkast. A boldog farkast, Marcust, aki csütörtökön átköltözött a szomszéd kifutóból. Ő lesz a kicsik nagybácsija a jövőben, aki remélhetőleg gondoskodni fog róluk. Úgy tűnik, ez rendben lesz, hiszen már az első napon mutatott ebből valamit.

Az esti etetésnél nyulat kapott a falka. Marcus nem ette el a többiek elől. Egészen pontosan csak egyszer kóstolt bele a vacsorába, ám nem sokkal később azt a néhány falatot is visszaöklendezte a babáknak. Tudom, ez most baromi gusztustalannak tűnik, de farkaséknál ez is a gondoskodás jele.

Az elmúlt három nap izgalmasan telt, de úgy tűnik, Marcus jól érzi magát, és Dóriék szerint kezd megnyugodni, elkezdte megszokni az új helyét, az új közösségét, az új otthonát. A korábban említett lehurrogás, és morgás még előjön, időnként szemmel láthatóan idegesítik is egy kicsit a törpék (de ugyebár ez néha az embergyerekekkel is előfordul), alapvetően jól kijönnek egymással, és Marcus igencsak jó nagybácsinak tűnik. Ami még fontosabb, hogy már nem kell tartania a vadfalkától, ahol eddig az omega pozíció jutott neki.

Vasárnap Marcus egyébként is egy hős volt. Teljesen nyugodtan tűrte a látogatók áradatát, hiszen újabb vendégek jöttek be a kifutóba, hogy megsimogassák, megnézzék a kicsiket, és elkészüljenek az ügyeletes selfie-k. Valahogy az volt az érzésem, hogy ma teljes nyugalom uralkodott az üzemi terület hátsó traktusában. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a babák degeszre zabálták magukat délben, a változatosság kedvéért nyusziból. Enyhe kifejezés, hogy gömbölyödött a pocakjuk, konkrétan rombuszformát vett fel a testük, felülnézetből úgy néztek ki, mint valami terhes kecske.

Sokan kérdeztétek a Marcus-story részleteit, hogy egészen pontosan miként történt ez a bizonyos átköltözés. Ebben Dóri az illetékes, úgyhogy az alábbi videóra kattintva minden fontos dolog kiderül a nagybácsi érkezéséről. 

Csütörtökön arra értem ki Veresre, hogy megugrott az egy négyzetméterre jutó farkasok száma a kifutóban. A kicsikhez csatlakozott a négyéves Marcus, aki az elmúlt két évben külön élt a központi részen, a medvék és a vadfalka között. Ő is egy imprint jószág, ráadásul ahogy az elbeszélésekből hallottam, kifejezetten kedves és emberbarát. Azért kellett a régi falkából kivenni, mivel a többiek nem hagyták volna életben. Nekem nem nagyon volt még kapcsolatom vele, csak annyi, hogy „láttuk egymást”, amikor a kicsikkel foglalkoztunk, hiszen az utóbbi hetekben mindig ott sertepertélt a kerítés környékén.

Kiszálltam az autóból, átöltöztem játszósba, és egyből mentem a falkához. Dóri hívta Marcust, hogy bemutatkozzunk egymásnak. Még szinte be sem léptem a kapun, amikor Marcus lendületet vett, és felugrott. Mellső lábak a vállamon, feje az én fejem magasságában, és egyből indult az üdvözlő nyalakodás. Leugrott, körbeszaladt a kifutóban, majd jött újra. A fogadtatás meglepett, de nemcsak engem, hanem a többieket is. Akik aznap bementek hozzá, mind hasonló üdvözlést kaptak. Ami azért is érdekes, mivel két éve nem volt közvetlen kapcsolata emberrel. Nekem az volt a benyomásom – mondom ismét, így ismeretlenül -, hogy minden ott folytatódik vele kapcsolatban, ahol anno megszakadt.

A kicsik közben igencsak megváltoztak. Teljesen más Brutust, Lénát, és Mayát láttam csütörtökön délután. Ha valakiknek, akkor nekik nagyon új volt a nagybácsi villámgyors érkezése a szomszédból, úgyhogy volt mit nézni aznap este a kifutóban. Az első szembetűnő dolog az volt, hogy ezúttal egyikük sem hezitált, odajöjjön-e vagy sem. Eddig néhány percnek el kellett telni, amíg úgy érezték, hogy közelítenek és elkezdenek játszani. Amint Marcus leszállt rólam, jöttek ők. Felfokozott hangulatban voltak, ami a többi között a délután folyamán megtépázott ruhák számából is látszott.

Látványosan kerülgették a nagybácsit. Amikor Marcus feléjük közelített, egyből elkezdtek behódolni, ami náluk kifejezetten szórakoztató látvány. Ilyenkor rogyasztott hátsó lábakkal, enyhén lehajtott fejjel imbolyognak, talán ez a legjobb kifejezés. Ők ilyenkor – mint megtudtam – elsősorban a kort tisztelik. Ugyanezt csinálják, amikor a kifutónál feltűnik a telep két kutyája. Tehát valószínűleg nem arról van szó, hogy Marcus idővel alfa, azaz falkavezér lesz, de mindenképpen izgalmas a jövő abból a szempontból, hogy a csapat új tagja idővel hol helyezkedik majd el a rangsorban. Marcus besorolása hosszú ideig omega volt, tehát a rangsor végén kapott helyet. 

Nem sokkal később megérkezett Szilágyi Pisti is. Ha valakit, akkor őt igazán látványosan fogadta a régi-új lakó. Kb. három méteres távolságból vetődött a nyakába és szemmel láthatóan le sem akart szállni róla. Azt korábbról tudom, hogy a farkas szemében ott vannak az érzelmek. És tényleg. Marcus őrült játékba kezdett. Körbe-körbe vágtázott a kifutóban, felrohant a mászókára, majd leugrott, meghajtotta a kicsiket, de közben rólunk sem feledkezett meg, mindenkinek jutott egy-egy arcon nyalintás. Boldog kutyát már nem egyszer láttam: amikor az eb örömében maximum fokozaton csóválja a farkát, ugat, hanyatt dobja magát, és esetleg elcsurran még egy „örömpisi” is. Na ez is valami hasonló volt, csak hatványozottabb kiadásban, örömpisi nélkül. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy vadállat ilyen érzelmek kifejezésére is képes.

Holnap megint megyek hozzájuk. Most vagyok igazán kíváncsi, hogy mit hozott ez az elmúlt két nap, hogyan alakult a kicsik és Marcus viszonya, és hogy mit tanulnak majd Marcustól a babák. Istvánék szerint Marcus nyugodtsága és „kedvessége” biztosan jó hatással lesz rájuk. De az sem egy utolsó szempont, hogy négyévesen változhat-e még Marcus a kicsik hatására? Biztos, hogy nagyon hamar kiderül.

P.S.: úgy számolom, még a holnapi alkalomra kitart a játszós gatyám, aztán másikat kell néznem. Brutusék csütörtökön egy nyugodtabb pillanatukban egészen jól elkezdték lebontani. A bal zseb helyén egy hatalmas lyuk tátong, a jobb száron megszaporodott a rojtok száma, de elkezdték felbontani a varrást is, olyan szinten, hogy azt egy varrónő is megirigyelné. 

Fotók: Szilágyi István és Nedbál Ádám

Izgalmas dolog belépni a kifutóba. És kifejezetten izgalmas volt pár évvel ezelőtt először bemenni a nagy falkához is. Ráadásul hidegzuhanyként jött az ötlet. Egyik kollégámmal a Medveotthon éttermében ültünk, amikor odajött Szilágyi Pisti, van-e kedvem megnézni a farkasokat közelről. Bevállalós vagyok, én egyből mondtam, hogy igen.

Mielőtt bementünk, megkaptam az alapvető és legfontosabb infókat: ürítsem ki a zsebeimet, nincsenek hirtelen mozdulatok, hagyjam, hogy a falka diktáljon, és próbáljam meg elviselni a falkavezér közeledését. Ha ő a bizalmába fogad, a többiekkel sem lesz gond. 

Arra már nem emlékszem, hogy ki volt akkoriban a főnök, de tényleg a belépés után egyből közeledett felém. Pisti mondta, hogy érdemes leguggolni vagy letérdelni, könnyebb dolgom lesz. Így is lett. Az alfa szaglászott, majd pár pillanat múlva végignyalta a képemet úgy álltól homlokig, bő nyállal. Ha hagyni kell, akkor hagyni kell. Ennek a különleges barátságnak feltételei vannak. Ezzel tisztában kell lenni.

Aki többre vágyik egy farkasos selfie-nél, mert tényleg kíváncsi rájuk és a csapat közelébe akar férkőzni, erre jó, ha felkészül. Érdekes módon nem azon törtem a fejem, hogy mikor moshatom meg az arcomat, hanem azon, hogy mi lesz a következő lépés, tényleg elfogad-e a falka többi tagja. Úgy tűnt működnek a dolgok, mivel jöttek a többiek is. Sőt, Pisti bevetette a mézes trükköt, még aznap mindenki az én fejelemről is nyalta a mézet. Aztán ez a látogatás még sokszor megismétlődött, többször vittem barátokat is, hogy ők se maradjanak ki a jóból.

Ugyanilyen izgalmas bemenni mostanában a kicsikhez is. Akár egyedül, akár többen. Amikor behúzom magam mögött a kaput, mindig a reakciókat figyelem. Egyből odajönnek? Vagy a játék hevében észre sem veszik, hogy beléptem? Ki lesz, aki először fog jönni? Milyen hangulatban vannak? Pár nappal ezelőtt ott ültünk a medencéjük szélén, fotózgattam, és azt néztem, hogyan reagálnak akkor, ha valaki csak áll közöttük, majd letérdel, vagy esetleg lefekszik. Jelzem, ölbe tett kézzel ott szobrozni nem érdemes. Viszont a bizalom egyből elkezd feléledni bennük, ha lehajolunk, letérdelünk. De a bagázs akkor kezd el élni igazán, ha elterülünk a kifutóban. Ehhez persze megint kicsit bevállalósnak kell lenni. Szilágyi Pisti is ezt játszotta velük azon a vasárnapon. Mint a rossz gyerekek úgy ugráltak a hátán, elkezdték letépni a pólóját, a nadrágját, amit csak értek. Mint egy préda esetében? Ezt nem tudom. Még nem tudom.

Pár nappal később Dórival mentünk ki a babákhoz. Hülyén hangzik, de néha így nevezem őket, majd lehet, hogy megkapom érte a magamét. Mindegy. Délelőtt eszméletlenül élt a falka. Pörögtek, jöttek-mentek, játszottak, tomboltak, még kajálás előtt voltak. Gondoltam, kipróbálom azt, amit a hétvégén láttam. Elhasaltam a kifutón és vártam, hogy ez mit vált ki belőlük. Valami játékpréda lettem kb. másfél perc alatt. Valaki a cipőmet kezdte lebontani, valaki elkezdte leszedni rólam a pólómat egy-egy szolid harapás kíséretében, és persze a rövidnadrágom sem maradt érintetlen. Közben morgások, hörgések, hogy ki melyik ruhadarabomat szeretné uralni, megszerezni. Egy-egy gátolt harapás a bokámon, a csuklómon. Megint az villant be, hogy ezt meg lehet-e majd csinálni, ha nagyok lesznek. Most azt mondom, simán! Persze kellő alázattal.

Kaja után jött a falka délutáni sziesztája, aztán elindultunk velük sétálni, ahogy az az utóbbi hetekben állandó programmá vált. Elöl a kutyák, hátul a falka. Hol az úton, hol az erdőben. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezekben a kölykökben ekkora erő van. Amikor elhagyjuk a kifutót, látszik rajtuk, hogy a szagorgiában nem tudják eldönteni, merrefelé kellene elindulni. Húznak, lihegnek, ha tehetnék, rohannának. Nem meglepő, hogy pár méter után a nyelvek gyakorlatilag fültől fülig csapódnak. Mókás látvány, Nedbál Ádám le is videózta! 

A látogatók is szokták kérdezni, engem is nagyon foglalkoztat, hogy vajon ki lesz majd a főnök, a falkavezér a három közül. Brutus, Maya vagy Léna? Képtelenség bármit mondani: nem lehet következtetéseket levonni a sétából, a kifutós játékból, az emberekhez való viszonyukból, mivel hétről hétre másként viselkednek, és rettenetesen gyorsan változnak.

Lehet, hogy nem ártana egy tippelős, fogadós játékot indítanunk. Aztán akinek bejön a tippje, részese lehet egy extra Farkaskalandnak.