2014. augusztus 17. 23:11 - farkasnaplo_bb32

A Marcus-story: rokon a szomszédból

Marcus jóóó.jpgMár sokan tudjátok, hogy a héten bővült a falka. Brutus, Maya és Léna új társat kapott, méghozzá egy tapasztalt, sokat látott négyéves farkast. A boldog farkast, Marcust, aki csütörtökön átköltözött a szomszéd kifutóból. Ő lesz a kicsik nagybácsija a jövőben, aki remélhetőleg gondoskodni fog róluk. Úgy tűnik, ez rendben lesz, hiszen már az első napon mutatott ebből valamit.

Az esti etetésnél nyulat kapott a falka. Marcus nem ette el a többiek elől. Egészen pontosan csak egyszer kóstolt bele a vacsorába, ám nem sokkal később azt a néhány falatot is visszaöklendezte a babáknak. Tudom, ez most baromi gusztustalannak tűnik, de farkaséknál ez is a gondoskodás jele.

Az elmúlt három nap izgalmasan telt, de úgy tűnik, Marcus jól érzi magát, és Dóriék szerint kezd megnyugodni, elkezdte megszokni az új helyét, az új közösségét, az új otthonát. A korábban említett lehurrogás, és morgás még előjön, időnként szemmel láthatóan idegesítik is egy kicsit a törpék (de ugyebár ez néha az embergyerekekkel is előfordul), alapvetően jól kijönnek egymással, és Marcus igencsak jó nagybácsinak tűnik. Ami még fontosabb, hogy már nem kell tartania a vadfalkától, ahol eddig az omega pozíció jutott neki.

Vasárnap Marcus egyébként is egy hős volt. Teljesen nyugodtan tűrte a látogatók áradatát, hiszen újabb vendégek jöttek be a kifutóba, hogy megsimogassák, megnézzék a kicsiket, és elkészüljenek az ügyeletes selfie-k. Valahogy az volt az érzésem, hogy ma teljes nyugalom uralkodott az üzemi terület hátsó traktusában. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a babák degeszre zabálták magukat délben, a változatosság kedvéért nyusziból. Enyhe kifejezés, hogy gömbölyödött a pocakjuk, konkrétan rombuszformát vett fel a testük, felülnézetből úgy néztek ki, mint valami terhes kecske.

Sokan kérdeztétek a Marcus-story részleteit, hogy egészen pontosan miként történt ez a bizonyos átköltözés. Ebben Dóri az illetékes, úgyhogy az alábbi videóra kattintva minden fontos dolog kiderül a nagybácsi érkezéséről. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr896612475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása