Akik mostanában a Medveotthonban jártak, láthatták, hogy a terület egyik sarkában építkezés folyik. A ligetes területen a kerítések már állnak, beépítették a medencéket, megtörtént a tereprendezés, az utolsó simítások zajlanak. Hamarosan megtörténik az otthoncsere. A tervek szerint az egyik új kifutóba költöznek a kisfarkasok Marcus nagybácsi vezetésével, a szomszédba pedig a lassan ötödik születésnapját ünneplő európai szürke falka, melynek tagjait a látványetetésekről jól ismerhetitek. Sokkal jobb feltételek fogadják a farkasokat az új kifutóban, ahol sokkal természetesebb a környezet – mondta el Szilágyi István. A költözéssel változik majd a látványetetések rendje, ráadásul lassan az új falka is bekapcsolódik a programba. A hátsó kifutó, amelyen jelenleg az európai szürkék és a timberek osztoznak, teljes egészében a timberek birodalma lesz. 

Azt már tudjuk, hogy jutalomfalattal le lehet venni a farkasokat a lábukról, legyen szó kutyatápról vagy pillecukorról. A hétvégén kiderült, hogy a mézes halloween tök is kiválóan működik. Páva Dani hozott a falkának egy szépen kifaragott tököt, ami a kifutóban nem sokáig maradt egyben. Szilágyi Pisti kevés mézzel meglocsolta a tök belsejét, aztán visszatettük a tetejét. Nem volt könnyű bejuttatni a meglepetést Brutusékhoz, mivel már a zsilipnél kiszúrták, hogy érkezik valami érdekes, valami olyan, amivel még nem találkoztak. Szilágyi kolléga ügyesen egyensúlyozva, a tököt a magasba tartva azért bejutott a kifutóba, és sikeresen letette a mászóka tetejére. Négyen rohanták meg a különleges desszertet, amit aztán négyen, négy felé vittek ropogtatni. Hogy mi maradt belőle? Kiderül a Farkasnapló videóblog következő részéből a linkre kattintva!

A kölykök már nem annyira kölykök. Méretben egyre közelítenek Marcushoz. Habitusban azonban egyelőre nem tudják letagadni, hogy alig múltak félévesek. Lehet, hogy a hűvös idő, lehet, hogy az óraállítás hozta ki belőlük, de vasárnap nagyon topon volt mindenki. Hatalmas volt a különbség az egy héttel ezelőtti állapotokhoz képest, akkor épp olyanjuk volt, hogy nem vagyon foglalkoztak velünk, elvoltak egymással. Most viszont már délelőtt teljes tombolással fogadtak, amikor beléptem a kifutóba.

Kb. egy órát egyedül voltam velük, amíg István és Dóra a látványetetést bonyolította Zoliéknál. Unatkozni egy percig sem kellett. A három kicsi közül valaki mindig ott somfordált körülöttem, de most leginkább Maya volt a legérdeklődőbb és legaktívabb. A ruhafétis időről időre előjön, de már messze nem olyan gyakran, mint pár héttel korábban. Egy-egy zseb, nadrágszár vagy cipő azért néha még felkelti az érdeklődésüket. És ha ráharaptak, a szabály még él: a farkas sajátjának szeretné tekinteni a ruhadarabot. Ilyenkor egy-egy ügyes mozdulatot kell bevetni, hogy jelezzük, ez nem feltétlenül van így, általában egy szolid orrcsípés elég szokott lenni.

Kifejezetten szórakoztató az új játék, amit István talált ki. Ez pedig arról szól, hogy a nyakába kapja valamelyik kölyköt, és úgy sétál velük végig a kifutón. István elmondása szerint ezzel az a cél, hogy még több, még szorosabb kontakt alakuljon ki velük, ha például a későbbiekben szállítani kell őket valahová, akkor azt könnyebben viseljék. Arra is figyelni kell, hogy a mindenkire sor kerüljön, ne maradjon ki senki, ezzel elkerülhető a frusztráció. Látszólag a farkasoknak ez egyáltalán nincs ellenükre, kifejezetten szórakoztató játék szokott kialakulni a falkában.

Ma kimentünk az erdőbe és hoztunk nekik friss faágakat. Eléggé nagyokat. Ez továbbpörgette őket. A méretes faágak nemcsak a kicsiknek voltak érdekesek, hanem Marcusnak is, így gyakran négyen négyfelé akarták vinni és cibálni. Amikor letették, akkor pedig hangos ropogtatással kezdetét vette az aprítás. Erről az akcióról íme egy röpke videó.

István ma bevitt a vadfalkához. Nyár végén egyszer már jártam ott, amikor a gondozók az itatókat töltötték fel. De akkor nem voltak túlságosan érdeklődők. Az elmúlt pár hétben figyelték meg a fiúk, hogy a féléves kölykök kifejezetten kíváncsiak és keresik a kapcsolatot az emberrel. Karcsitól, Tomitól, Istvántól és Dóritól már egy-egy jutalomfalatot is elfogadnak. Azért volt egy hangulata annak, amikor kinyitottuk a zsilipnél lévő kaput, beléptünk és kb. 30 farkas indult meg felénk. A felnőttek a fák között maradtak, a kölykök viszont egészen közel jöttek. Érdeklődtek, kíváncsiak voltak. Letérdeltünk, és mézet csöpögtettünk a kézfejünkre. A kezünket – biztos, ami biztos alapon – ökölbe szorítottuk, úgy tartottuk a farkasok felé. Jöttek is nyalakodni. Aminek kifejezetten örültem, hogy az egyik legszebb pofájú jött a legközelebb, ő volt a legkíváncsibb. Arra kellett csak figyelni, hogy a felnőttek tisztes távolságban maradjanak.

Jó 15 percet töltöttünk a vadaknál, aztán visszamentünk az imprintekhez, akik a szürkület közeledtével egyre aktívabbak lettek. Nem könnyű hozzájuk belépni a zsilipen, mert állandóan ott sürögnek a kapunál, ha valaki be akar menni. Viszont ma kiderült, hogy a pillecukor csodákra képes. Érkezett némi szállítmány a napokban az otthonba. Jutalomfalatként nagyszerűen bevált a puha cukorka, könnyen el lehet terelni a figyelmüket, amíg beoson az ember. Marcusnak, Mayának és Lénának nem okozott nagy meglepetést az édesség, Brutus viszont kicsit nehezen értelmezte az állagát. Úgy rágta, hogy mindig kicsúszott a szájából, de arra kínosan figyelt, nehogy a többiek elhappolják előle. Háromszor-négyszer nekifutott a rágásnak, míg sikerült lenyelni, néha kicsit olyan volt, mintha elengedett volna a szájában a Corega ragasztó.

Akik voltak már Farkaskaland programon, vagy megnéztek egy látványetetést találkozhattak Werner Freund nevével. Szilágyi István gyakorta emlegeti őt, az ő munkáját és az általa létrehozott parkot, ami évtizedek óta működik a németországi Merzigben, közel a francia határhoz. Werner a farkasok megszállottja volt, harminc év alatt közel hetven farkast nevelt fel és gondozott, az ő célja is az volt, hogy minél szélesebb körben elfogadtassa a közvéleménnyel ezeket a ragadozókat. Idén februárban hunyt el.

Munkásságát Tatjana Schneider és Michael Scönberger folytatja. A merzigi parkban jelenleg huszonnégy farkassal dolgoznak, timberekkel, polárfarkasokkal, és különféle európai farkasokkal. „Ezek félreértett állatok, akikről rengeteg mese és legenda szól. Számomra nagyon fontos, hogy elmagyarázzam mindenkinek, milyenek is valójában a farkasok. Valóban egy ragadozó, de messze nem a legjobb, ahogy azt hosszú éveken át feltételezték. Nagyon intelligens állatokról van szó” – magyarázta Tatjana, a park vezetője.

Kollégája, Michael Scönberger 13 éves volt, amikor kapcsolatba került a parkkal, és elkezdett Werner mellett dolgozni. „Ez olyan, mintha egy családhoz tartoznánk. Minden falka olyan, mintha velük egy kicsit hazatérnénk. Amikor az ember bemegyek közéjük, olyan mintha régi ismerősökkel találkozna, biztonságban érzi magát” – mesélte Michael.

Tatjana és Michael a hétvégén a veresegyházi Medveotthonban járt, ahol megismerkedtek a park lakóival. A Farkasnapló videóblog nyolcadik részében ők mesélnek arról, mit jelentenek számukra a farkasok. 

Ahogy jön az este, a farkasok is egyre jobban rákapcsolnak. A hét közepén meló után mentem ki a falkához, már közeledett a szürkület, amikor megérkeztem. Fergetegpartyra számítottam, megkaptam. Eleve különleges hangulat uralkodott a Medveotthonban, mondhatnám az is, hogy kicsit hátborzongató volt, de csak kicsit. Leszállt az este, a környék elcsendesedett, először párás lett a levegő, aztán a pára hirtelen ködbe váltott. A nagy kifutóban csak villanó szempárokat és lassan mozgó sziluetteket lehetett látni. A szemlélődés és a röpke merengés után gyors átöltözés, aztán irány a kis kifutó, Marcusék birodalma.

Láttam már őket, amikor úrrá lett rajtuk a tombolás, de ez valahogyan most jóval több volt. A kifutó legtávolabbi pontjai és a zsilip között ingáztak folyamatosan, üldözték egymást, valaki mindig letepert valakit. Márkkal mi a zsilipben, a friss szalmán ültünk le, mivel közben az eső is eleredt. De a kicsiknek arra is jutott idejük, hogy két kör között velünk is foglalkozzanak. Egy-egy barátkozós arcnyalás, ugrálás az ölünkben, pulóvertépés futtában, szóval sok minden belefért. Marcus pedig csak figyelte őket. A nyugodt nagybácsi nem szállt be a játékba, inkább hozzánk jött haverkodni. Néha rámordult a kicsikre, amikor már elege lett a zajongásból, és megzavarták az ő kényeztetését. Léna vitte megint a prímet, ő volt az, aki állandóan kekeckedett velünk, valamit mindig le akart kapni rólunk, most főleg a termópulcsik kötötték le a figyelmét. Érdekes volt látni, hogy a játékban állandóan a két nőszemély akarta leteperni Brutust. Egyik jellemzően a srác torkára ment, a másik általában a hasát vagy a lábát próbálta csócsálni, természetesen gátolt harapással.

Aztán egy kis idő után elkerülték a zsilipet, de unatkoznunk nem kellett. Fura hangok jöttek kintről. Időnként rájuk jön a földművelési mánia, ami egészen pontosan az ásást jelenti. Pár perc múlva az egyik farkas egészen szokatlan külsővel jelent meg a zsilip bejáratánál. Szinte meg sem ismertük. Márk meg is jegyezte, hogy mit történt, átjött az egyik timber? Hát nem. Az ajtóban Maya állt csutak sárosan, a bundája gyakorlatilag csillogó barnás-feketébe váltott, de a fejéről is csurgott a sár. Az történt ugyanis, hogy sikerült a lehető legjobb helyet kiválasztaniuk egy újabb gödör létrehozásához. Egészen pontosan a kutyaház és a nyitott ól közötti kb. fél méteres sávon, ahol az itatójuk is van. Addig ástak, amíg sikeresen beledöntötték az itató tartalmát az új gödörbe. Ez pedig baromi érdekes volt. Annyira, hogy Léna elkezdte a vizet is „kiásni” a mellső lábaival, közben pedig orral csekkolta az új lyuk mélységét. Ahogy fogyott a víz, a sár is egyre sűrűbb lett, a massza pedig rétegről rétegre rárakódott a bundájára, így sikerült átmenetileg timberré változnia. Mondani sem kell, hogy az én ruházatom is úgy három perc alatt vált csutak vizessé, amikor elkezdtek prédázni.

Közben üvölteni kezdett a vadfalka, ami természetesen Marcus és a kicsik figyelmét is azonnal felkeltette. Egészen kísérteties volt a hangulat. Sötét, köd, farkasüvöltés… Nem volt nálam más, mint a telefonom, gyorsan elindítottam a hangrögzítőt. Percekig kommunikáltak egymással, aztán amikor elcsendesedett mindenki, jött az ötlet, hogy tartsunk egy rögtönzött etológiai vizsgálatot. Lejátszottam felvételt, a telefont pedig feltettem az ól tetejére. Marcus azonnal rájött, hogy saját magukat hallják vissza, a kicsik azonban elkezdték keresni a hang forrását. Először azt hitték, hogy a fal túloldalán van egy új falka, majd amikor rájöttek a hang forrására, elkezdtek a tető felé szaglászni. Nyújtott nyakkal, magasra emelt orral keresgéltek. Brutus is hamar kapcsolt, hogy nem jött senki, itt valami átverés lehet a dologban, éppen ezért ledőlt Marcus közelében, a két lány azonban nem bírt leállni. Háromszor-négyszer még lejátszottuk a felvételt és a hatás mindig ugyanaz volt: bambán oldalra döntött fej, hegyezett fülek, érdeklődő tekintet, időnként némi toporgással fűszerezve.

Megint azon járt az agyam, hogy ez a pörgés ilyenkor részben nekünk szól, részben miattunk van, vagy amikor elhagyjuk a kifutót, akkor még órákon át folytatódik a tombolás. Valószínűleg az utóbbi, hacsak Marcus nem un rá, és nem hurrogja le a kicsiket, hogy TAKARODÓ VAN. Kiderítjük, milyen az élet farkaséknál az éjszaka leple alatt. Jönnek a téli esték, mostantól könnyebb lesz őket megfigyelni sötétedés után. 

Eddig sem unatkozott a falka, hiszen az elmúlt hónapokban is számtalanszor hagyták el hosszabb-rövidebb időre a kifutót, főleg tévés és rádió szereplések alkalmával. Múlt héten azonban minden eddiginél hosszabb útra indultak. Na jó nem túl messze, Salgótarján volt az úti cél, de akkor is ez volt Brutusék első hosszabb kirándulása.

Egy kisállatvásárra hívták meg a falkát. A farkasok ilyenkor egy szalmával bélelt utánfutóban utaznak. Szilágyi Pisti elmondása szerint jól bírták a kirándulást, már egészen hozzászoktak ehhez, a tömeget pedig teljesen jól fogadják, hiszen a Medveotthonban is nap mint nap találkoznak számukra ismeretlen látogatókkal a séták során.

Szilágyi István szerint azért is volt szerencsés a salgótarjáni helyszín, mivel a nyár elején a város mellett puffantottak le egy a határon áttévedt medvét, így még inkább érdemes volt ember és vadállat kapcsolatáról beszélni a közönségnek. István két előadást tartott főleg azoktól a kérdésekről, melyek a Farkaskaland látványetetéseknél is felmerülnek. Miért nem kell félni a farkastól? Miért üldözték ezeket az állatokat évszázadokon át? Miért nem kell tartani attól, ha visszatelepülnek az erdeinkbe? És miért nem fogunk velük találkozni kirándulás közben?

„Szeretnénk, ha a magyar társadalom elfogadó és befogadó lenne a ragozók visszatérésével kapcsolatban” - István mindig kiemeli, hogy nem kell ezektől az állatoktól félni, fogadjuk el a jelenlétüket. A falka várhatóan az ország több pontján megfordulhat majd az elkövetkező hetekben, hónapokban, hogy minél többen találkozzanak a trióval, azaz a farkasok nagyköveteivel.

Salgótarjánban ezúttal Karcsi és Márk segített, hogy a látogatók testközelből találkozzanak a farkasokkal, hogy minél többen érinthessenek vadállatot, hiszen alapszabály, hogy nem simogatásról, hanem érintésről van szó. Az idegen környezet ellenére a szájból etetés is működött, persze ez mindig, minden körülmények között működik, ha a takarmányról van szó.

A rendezvényen erdőjáró emberek és vadászok is szép számmal voltak, aminek Szilágyi István kifejezetten örült, hiszen őket is meg kell győzni arról: ezeket az állatokat nem szabad riválisnak tekinteni. „Amikor látják azt, hogy alázattal viszonyulok mind az emberekhez, mind az állatokhoz, nem tűnök véres zászlót lobogtató állatvédőnek, aki azt kiabálja, hogy fogadják el a farkast, mert cuki és én is cuki vagyok, tehát ha nem megyek át hülyébe, akkor ők is elfogadják ezt. Ezért szerintem teljesen evidens, amikor elmesélem azt is, hogy egyes ázsiai országokban követel áldozatot a farkas, de ez annak a társadalomnak a hibája, nem a farkasé. Szerintem azt senki sem meri megcáfolni, hogy komoly vadgazdálkodási szerepe van és lehet a farkasnak” – magyarázta Szilágyi István. 

Sokan visszahőkölnek a kifutóban, amikor meghallják, hogy a kisfarkasok morognak, ha az ember közelít feléjük. Sokat meséltünk már arról, hogy ettől nem kell megijedni, ahogy Szilágyi Pisti mondja: ők még bizonytalanok, ezért jeleznek ezekkel a hangokkal. Addig morog, amíg nem jön az érintés, majd megnyugszanak és egyből elnyúlnak, hagyják magukat kényeztetni, feltéve, hogy van hozzá kedvük. De általában van. Brutusék játéka fergeteges látvány, testközelből pedig óriási élmény, még akkor is, ha az ember néha kék-zöld foltokkal jön ki a kifutóból. Ők nem akarnak senkit sem bántani, csak a játék hevében időnként megfeledkeznek magukról. Íme egy kis ízelítő egy igazán pörgős napból, amikor minden volt: fellépés a tévében, hatalmas séta, és játék, játék és játék. 

Ha ez így fog menni, nem tudom, honnan fogok elég cipőt beszerezni. Arról már meséltem, hogy időről időre vannak ruhadarabok, amikre rácuppannak a kisfarkasok. Ilyen például a Szilágyi Pisti által varázspulcsinak nevezett szürke felsőm, ami még egyben van. Eddig is kóstolgatták már a cipőket, de ilyen szinten még nem, mint az utóbbi időben, és nem csupán nálam.

Sosem lehet tudni, hogy adott pillanatban mit akarnak megszerezni. Ráadásul ilyenkor leállítani sem könnyű őket. Dórival beszéltük, hogy ebből is látszik: ők nem kutyák. Ha az ember egy kutyára rászól párszor, az esetek többségében leáll, na ők nem, inkább még jobban felpörögnek.

Pár héttel ezelőtt még azon nevettünk, hogy milyen nagy ötlet tépőzáras cipőben bejönni, azt nem tudják értelmezni. Ez azóta eléggé erőteljesen megváltozott. Korábban csak egy-egy cipőfűzőt rágtak le néhány pillanat alatt. Azt elvettük tőlük, és ennyi volt. Vasárnap viszont Léna teljesen ráállt a tépőzárakra. Először csak szórakoztatta, hogy könnyebb megkezdeni, mint egy sima fűzőt, aztán kegyetlenül elkezdte húzni, tépni. Ráharapott, betámasztott és rángatta. Ilyenkor, ha az ember le akarja állítani, természetesen éktelen morgás a vége, meg gátolt harapások. Mondhatnám hisztinek is, mint egy rosszcsont gyereknél, akinek el akarják venni a játékát.

Amikor úgy láttuk, hogy a tépőzár túlságosan felcsigázta Lénát és nem bír róla leakadni, és a lábbeli már csutak nyál volt, kimentem, hogy cipőt cseréljek. Felvettem egy fűzőst. Hátha. Fölösleges volt. Amikor visszaértem, minden ott folytatódott, ahol abbamaradt, annyi különbséggel, hogy közben Emese cipőjét is elkezdték egy kicsit csócsálni. Három perc múlva már nem volt ép fűző egyik cipőmben sem és az egyiknek a nyelvét is sikerült kitépni.

Ma szinte reggeltől estig ott voltam a farmon. Rengeteget voltunk a kicsiknél. Estig nem volt érdekes egyikünk lábbelije sem. Még át is futott az agyamon, hogy talán akkor megúsztuk. Ahogy közeledett az este megint felpörögtek, bár ma egész nap elég magas fordulatszámon üzemelt az egész falka. Teljesen meglepő módon, délután négyszer is volt kollektív üvöltés, ami ritkaságnak számít.

Beültünk Dórival az ólba. Jó ott ücsörögni a friss szalmán és nézni őket. Épp az utolsó nyugis pillanatban mentünk be, amikor a többség sziesztázott. Marcus a magaslaton napozott, Brutus és Maya külön pihent az újonnan ásott lyukakban. Léna csámborgott csak. Lehuppantunk és jött is egyből. Felmászott ránk, kaptunk egy-egy arcnyalintást, aztán kiszúrta a cipőt. Ma megint a tépőzáras volt. Egy darabig küzdött vele, aztán otthagyta, amikor elkezdtük forgatni a videóblog következő epizódját. Addigra a többiek is magukhoz tértek. A felvétel közben Dóri cipője volt az érdeklődés középpontjában, ismét ugrott két fűző, aztán nem kellett sok idő, amíg sikerült leapplikálni az én tépőzáramat is. Most eléggé egyedien néz ki a lábbeli, amiből egyébként gyakorlatilag megint folyt a farkasnyál.

Szóval alakul az egyedi ruhatárunk. Nem tudom, hogy a többiek hány gatyánál, pólónál, pulcsinál, cipőnél tartanak, de nálam eddig van egy szitaszerű rövid farmer, egy hosszú, ami kezd trapézgatyává alakulni, egy kinyújtott kapucnis pulóver, egy kilyuggatott felső, egy megtépázott póló, és egy másik, amin egyre több lyuk van. És este vettem észre, hogy gyakorlatilag sikerült az övemet is kettérágni, amíg prédapózban hasaltam nekik. De nem baj.

Viszont a nap híre, hogy észrevettünk valamit Lénán. Egészen pontosan azt, hogy mintha elkezdene egy kicsit dominánsabb lenni. Ma kétszer is volt olyan szituáció, hogy Maya behódolt neki. Lehorgasztott fejjel, behúzott farokkal közelített hozzá játék közben. Ebből valószínűleg még nem lehet messzemenő következetéseket levonni, de mindenképpen érdekes volt. 

Vagyunk páran, akik rajonganak értük, és ha van egy kis időnk, első utunk Veresre, a farkasokhoz vezet. Foglalkozunk velük, játszunk velük, sétára megyünk, és dokumentáljuk, megosztjuk a történéseket. Van mit, hiszen egyetlen unalmas perc sincs a kifutóban és a kifutó környékén. Vagyunk páran, akik az élet minden területéről sodródtunk össze, de van egy közös pont az életünkben, a falka. Ismerkedjetek meg két igazi farkasrajongóval, Johannával és Ádámmal. 

Gyakran kérdezik a látogatók, igaz-e, hogy akkor üvöltenek a farkasok, amikor vadászni indulnak. Nos aligha, hiszen akkor egyből lebuktatnák saját magukat. Jóval összetettebb dologról van szó, amikor a farkasok különleges koncertjeiről beszélünk.

Ráadásul az üvöltés csak a kommunikáció egyik fajtája náluk, van számtalan más eszközük is arra, hogy megkeressék, megtalálják egymást, üzenjenek egymásnak. A farkasok hangja bizonyos esetekben egyfajta GPS-ként is szolgál. A farkasok kommunikációjáról mesél nektek Szilágyi István a videóblog 5. részében!