Csütörtökön arra értem ki Veresre, hogy megugrott az egy négyzetméterre jutó farkasok száma a kifutóban. A kicsikhez csatlakozott a négyéves Marcus, aki az elmúlt két évben külön élt a központi részen, a medvék és a vadfalka között. Ő is egy imprint jószág, ráadásul ahogy az elbeszélésekből hallottam, kifejezetten kedves és emberbarát. Azért kellett a régi falkából kivenni, mivel a többiek nem hagyták volna életben. Nekem nem nagyon volt még kapcsolatom vele, csak annyi, hogy „láttuk egymást”, amikor a kicsikkel foglalkoztunk, hiszen az utóbbi hetekben mindig ott sertepertélt a kerítés környékén.

Kiszálltam az autóból, átöltöztem játszósba, és egyből mentem a falkához. Dóri hívta Marcust, hogy bemutatkozzunk egymásnak. Még szinte be sem léptem a kapun, amikor Marcus lendületet vett, és felugrott. Mellső lábak a vállamon, feje az én fejem magasságában, és egyből indult az üdvözlő nyalakodás. Leugrott, körbeszaladt a kifutóban, majd jött újra. A fogadtatás meglepett, de nemcsak engem, hanem a többieket is. Akik aznap bementek hozzá, mind hasonló üdvözlést kaptak. Ami azért is érdekes, mivel két éve nem volt közvetlen kapcsolata emberrel. Nekem az volt a benyomásom – mondom ismét, így ismeretlenül -, hogy minden ott folytatódik vele kapcsolatban, ahol anno megszakadt.

A kicsik közben igencsak megváltoztak. Teljesen más Brutust, Lénát, és Mayát láttam csütörtökön délután. Ha valakiknek, akkor nekik nagyon új volt a nagybácsi villámgyors érkezése a szomszédból, úgyhogy volt mit nézni aznap este a kifutóban. Az első szembetűnő dolog az volt, hogy ezúttal egyikük sem hezitált, odajöjjön-e vagy sem. Eddig néhány percnek el kellett telni, amíg úgy érezték, hogy közelítenek és elkezdenek játszani. Amint Marcus leszállt rólam, jöttek ők. Felfokozott hangulatban voltak, ami a többi között a délután folyamán megtépázott ruhák számából is látszott.

Látványosan kerülgették a nagybácsit. Amikor Marcus feléjük közelített, egyből elkezdtek behódolni, ami náluk kifejezetten szórakoztató látvány. Ilyenkor rogyasztott hátsó lábakkal, enyhén lehajtott fejjel imbolyognak, talán ez a legjobb kifejezés. Ők ilyenkor – mint megtudtam – elsősorban a kort tisztelik. Ugyanezt csinálják, amikor a kifutónál feltűnik a telep két kutyája. Tehát valószínűleg nem arról van szó, hogy Marcus idővel alfa, azaz falkavezér lesz, de mindenképpen izgalmas a jövő abból a szempontból, hogy a csapat új tagja idővel hol helyezkedik majd el a rangsorban. Marcus besorolása hosszú ideig omega volt, tehát a rangsor végén kapott helyet. 

Nem sokkal később megérkezett Szilágyi Pisti is. Ha valakit, akkor őt igazán látványosan fogadta a régi-új lakó. Kb. három méteres távolságból vetődött a nyakába és szemmel láthatóan le sem akart szállni róla. Azt korábbról tudom, hogy a farkas szemében ott vannak az érzelmek. És tényleg. Marcus őrült játékba kezdett. Körbe-körbe vágtázott a kifutóban, felrohant a mászókára, majd leugrott, meghajtotta a kicsiket, de közben rólunk sem feledkezett meg, mindenkinek jutott egy-egy arcon nyalintás. Boldog kutyát már nem egyszer láttam: amikor az eb örömében maximum fokozaton csóválja a farkát, ugat, hanyatt dobja magát, és esetleg elcsurran még egy „örömpisi” is. Na ez is valami hasonló volt, csak hatványozottabb kiadásban, örömpisi nélkül. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy vadállat ilyen érzelmek kifejezésére is képes.

Holnap megint megyek hozzájuk. Most vagyok igazán kíváncsi, hogy mit hozott ez az elmúlt két nap, hogyan alakult a kicsik és Marcus viszonya, és hogy mit tanulnak majd Marcustól a babák. Istvánék szerint Marcus nyugodtsága és „kedvessége” biztosan jó hatással lesz rájuk. De az sem egy utolsó szempont, hogy négyévesen változhat-e még Marcus a kicsik hatására? Biztos, hogy nagyon hamar kiderül.

P.S.: úgy számolom, még a holnapi alkalomra kitart a játszós gatyám, aztán másikat kell néznem. Brutusék csütörtökön egy nyugodtabb pillanatukban egészen jól elkezdték lebontani. A bal zseb helyén egy hatalmas lyuk tátong, a jobb száron megszaporodott a rojtok száma, de elkezdték felbontani a varrást is, olyan szinten, hogy azt egy varrónő is megirigyelné. 

Fotók: Szilágyi István és Nedbál Ádám