2015. május 06. 07:21 - farkasnaplo_bb32

Czutor Zoli örökbefogadó lett

A Belmondo frontembere rajong a természetért

czutor.JPGFarkasokkal még soha nem volt dolga Czutor Zoltánnak, ezért is volt kifejezetten izgalmas neki, amikor belépett a kifutóba. A Belmondo frontembere azt mondja: félelmet nem érzett, inkább a kíváncsiság hajtotta. Mielőtt kinyílt a kapu, Szilágyi István alaposan felkészítette a zenészt arra, hogy mire számíthat, és mire, hogyan reagáljon, amikor a falka érdeklődésének középpontjába kerül. Zoli feladatokat is kapott: először kézből kellett etetnie a farkasokat, aztán letérdelt és a kicsik a vállára ugrottak fel, közben egy-egy üdvözlő nyalintást is kapott, hol Marcustól, hol Brutustól. A legnagyobb meglepetés az volt, amikor a farkasok a hátán táncoltak.

Czutor Zolitól egyáltalán nem áll messze a természet, hiszen biológia-kémia szakos tanári diplomája is van. A zenész azt mondta: miután bejött, egyből szeretetet érzett az állatok iránt, és olyan volt, mintha minden a helyére került volna. A farkasok aurája is megfogta Zolit, aki úgy döntött: Lénát fogadja örökbe, mivel kicsit különcnek tartja, akárcsak saját magát. Ha kíváncsi vagy rá, hogy a zenészt mi lepte meg leginkább, kattints a linkre. 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr267433782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása