2014. szeptember 07. 23:51 - farkasnaplo_bb32

A kényelmes farkas viteti magát

11.jpgTöbb ismerősöm kérdezte tőlem, hogy ez a falkázás tényleg ennyire jó? Van, aki már egy kicsit furán néz rám. De ez tényleg ilyen gépszíj-effektus. Mostanra teljesen fix pont lett az életemben a farkasozás, hetente kétszer biztos, hogy megjelenek a kifutóban. Azt szoktam mondani, hogy ez a néhány óra sokszor felér egy 3-4 napos szabadsággal. A héten mindkét alkalom igazán fergetegesre sikeredett.

Jó, hogy már korábban sötétedik. A hét közepén este hat után értem ki, és már kellően élénkek voltak. Pörögtek, mint a búgócsiga. Mivel már eléggé hűvös volt, felvettem egy szürke kapucnis felsőt, ezzel elintéztem, hogy kb. egy órára meglegyen az ügyeletes elfoglaltságuk. A kapucni egyből felkeltette az érdeklődésüket, és azt kellett mindenképpen megszerezni, de azért a ruha többi része is kellett volna nekik. Dóri mesélte, hogy vannak bizonyos ruhadarabok, amikre egyszerűen rábuknak. A nagy farkasok, Zolikáék is állítólag úgy vannak vele, hogy ha nekik ismeretlen felsőben, kabátban megy be az ember, akkor azt igencsak szokatlannak találják. Úgyhogy valószínűleg itt is ez lehetett. De nem kizárt, hogy a szürke szín is megtette hatását. Gondoltam, hadd örüljenek a babák, lementem szokás szerint prédába, jött is a tombolás a hátamon, ahogy az lenni szokott, ami átcsapott fergeteg partyba.

13.jpgAmikor úgy gondolták, hogy a pólóm új, 5XL-es mérete már jó lesz, csobbantak egy nagyot a medencében. Léna talált a vízben egy rönkdarabot. Ahhoz nehéz és nagy volt, hogy ráharapjon és kihozza, arra viszont tökéletesen megfelelt, hogy a mellső lábával csapkodja. Szemmel láthatóan tetszett neki, ahogy „bluggyan” a fadarab, és hogy ilyenkor a képébe csap a víz. Közben Brutus és Maya őrült hajszába kezdett a kifutóban, maximumra kapcsolva üldözték egymást, aztán látványos talajgyakorlatokat adtak elő bukfenccel, pörgéssel, farolással, némi drifteléssel és medencébe való becsúszással. Ilyenkor az is megteszi, hogy leülünk a kifutó sarkába és csak nézzük őket.

A vasárnap megint mozgalmasan telt, pedig érkezéskor nagyon úgy tűnt, hogy most a „Semmihez nincs kedvünk, és szálljatok le rólunk” című történet fut. Még a kutyakajával is alig lehetett őket kicsábítani a mászókájuk alól. Itt jegyzem meg, hogy egész nap egy egészen érdekesen szétszedett nyuszit kellett kerülgetnünk, aminek már nem volt meg a hátsó fele. De aztán valahogy átlendültek, amikor néhány látogató jött be a kifutóba, köztük az én barátaim. Anett, Ági és Gyula pár perc alatt megtalálta a közös nevezőt a kicsikkel (egyébként már nem annyira kicsik, hiszen négy hónapja születtek), ahogy Szilágyi szokta mondani: azonnal megsuttogták őket. Míg szerdán este a kapucnim volt napirenden a falkánál, addig most valamiért az övemre buktak rá, azt akarták minden áron megszerezni. Annyira minden áron, hogy épp most néztem a derekamat, szépen vannak enyhe lila foltok a csípőmön.

12.jpgAztán jött az állandó program, a séta! Egyébként újabban már naponta kétszer mennek sétálóra a fiúk és a lányok. A mostani alkalom azért is volt izgalmas, mivel közben profi fotózás történt. Ugyanis egy modell is velünk tartott, akinek a portfoliójába készültek a képek. Azt már sokszor meséltem, hogy a séták sok mindenről szólnak, de arról aligha, hogy nyugodtan megállunk néhány percre. Tehát minden feltétel adott volt egy békés fotózáshoz. A kicsik konkrétan végigtombolták a nagykört, Marcus viszont megint egészen érdekes dolgot adott elő. Én most láttam először (állítólag pár napja már csinálja), ahogy az egyik vezérkutyával, Jack-kel játszik. Konkrétan az történt, hogy a réten elterült Jack mellett és elkezdte piszkálni, nyalogatni, szaglászni, odabújt hozzá. A rotit ez egyáltalán nem zavarta, sőt viszonozta a játékot. Még a táv felét sem tettük meg, amikor Marcus úgy döntött, ő nem óhajt továbbmenni, inkább lepihenne. Hasonlót már a múlt héten is előadott: Szilágyi Pisti kénytelen volt felkapni a kb. 50 kilós állatot és elkezdte cipelni a kifutó felé. Ez már csak egy ilyen műfaj. Beszéltük is, hogy aligha kell külön edzésre járnunk ilyen körülmények között: Marcus cipelteti magát, a kicsik meg egyre erősebben húznak, dolgoznia kell az embernek, ha vissza akarja őket fogni egy kicsit. Marcus végül befáradt a kifutóba, mi pedig még mentünk az amúgy teljesen kinyúlt kicsikkel, hogy elkészüljenek az erdő szélén az utolsó képek.

Hagytuk őket pihenni egy kicsit, aztán este visszanéztünk még hozzájuk. Én vittem a szürke felsőt, hadd örüljenek. Örültek is. Szilágyi Pisti meg is jegyezte, nagyon kíváncsi rá, hogy mikor kezdek majd a Hádából öltözni, mivel ahogy kinéz a dolog, fogyócikk lesz a ruha. Ez legyen a legnagyobb baj. Néhány szakadt pólót, felsőt, gatyát igazán megér, ahogy látjuk őket nőni és változni, ahogy változik az emberhez való viszonyuk és ahogy változik a velünk való viszonyuk. Elmondhatatlan érzés, hogy engem is kezdenek ismerősként kezelni, hogy megbíznak bennem, legalábbis remélem, hogy így van. Én pedig változatlanul tanulom őket. Most már csak addig lenne jó eljutni, hogy meg tudjam különböztetni Mayát és Lénát. De addig nem érzem cikinek a dolgot, amíg Szilágyi is hadilábon áll ezzel a kérdéssel. 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr286679203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drax2gma 2014.09.08. 10:52:29

Ismét nagyon jó írás, köszi!

"Most már csak addig lenne jó eljutni, hogy meg tudjam különböztetni Mayát és Lénát."
Na erre én már rájöttem. Amikor bemész hozzájuk, az első, amelyik rádugrik, a Maya :D