2015. november 03. 17:45 - farkasnaplo_bb32

Nem maci és nem cuki! Meghámozhat!

Jönnek a medvék, de mi van, ha összefutunk velük?

medve_2.jpgAkárcsak a farkasok, a medvék is járogatnak át a magyar-szlovák határon az utóbbi években. Ők is élőhelyet keresnek. És úgy tűnik, hogy előbb-utóbb találnak, hiszen az északi területeken húzódó erdőségek viszonylag békés környezetet biztosítanak nekik, az erdők pedig tele vannak vadakkal. Elsősorban a fiatal egyedek kutatnak megfelelő élőhely után. Az utóbbi 100 évben Magyarország mai területén nem nagyon fordult elő ez a ragadozó. A helyzet azonban megváltozott.

Egy csodálatos ragadozóról van szó, aki nálunk Salgótarjántól északra fordulhat elő – mondja Szilágyi István, aki szerint a medvével való találkozás nem túl szerencsés az erdei kirándulás során, így vannak bizonyos alapszabályok, melyekről nem érdemes megfeledkezni. És persze jó a klasszikus tévhiteket is eloszlatni.

Először is tudomásul kell venni, hogy az erdőkben bóklászó barnamedve nem maci! Maci a heverő szélén csücsülő plüssjószág. Ebből kifolyólag nem cuki! A találkozásra egyébként kicsi az esély, de mégis mi a teendő, ha összeakadunk vele a túra során?

Halottnak kell tettetni magunkat – a legtöbben azonnal ezt a választ vágják rá a kérdésre. A lehető legrosszabb megoldás, ha lefekszünk és elterülünk, ez gyakorlatilag a biztos halált jelenti. Ugyanis a medve dögöt is eszik! Igaz, az elmúlt évszázadokban sokat változtak a táplálkozási szokásai. Kutatások szerint az ókorban a medve étrendjének 80 százalékát tette ki a hús, a középkorra ez 40 százalékra esett vissza, ma pedig 10-15 százalékra tehető az arány. Javarészt növényekkel, gyümölcsökkel táplálkozik, Erdélyben nem véletlenül láthatóak időnként búzatáblákban, de azért a dögökről nem mondott le. További tippek a videóban!

Amerikában évente több száz baleset történik azért, mert a nemzeti parkokban táborozó családok a sátrakban tartják az ennivalót. Ezt pedig a medve óhatatlanul kiszagolja. Arrafelé már vannak olyan táblák a frekventált kirándulóhelyeken, melyek arra figyelmeztetnek, hogy a medve „VESZÉLYES ÁLLAT”. Persze Amerikában sok mindent ki- és le kell írni, például azt, hogy különféle házi kedvenceket nem szárítunk mikróban.

medve_3.jpgNem tartozik az állat természetes mozgáskultúrájához a két lábra emelkedés. Azt hinnénk, hogy ilyenkor a ragadozó támad, pedig inkább csak érdeklődik. Szakértők azt javasolják, hogy a legpraktikusabb megoldás, ha ilyenkor finom, oldalazó mozdulatokkal kitérünk az állat útjából, és megpróbáljuk nem megörökíteni a találkozást, mondjuk egy telefonnal. Rossz reakció, ha hátrálunk és közben a hátizsákkal hadonászunk – emeli ki Szilágyi István.

Magyarországon eddig egyetlen bizonyított medveészlelés történt akkor, amikor Ivó, a jeladóval ellátott szlovák barnamedve átcsatangolt a határon. De a jelek megtalálhatók az erdőkben: karomnyomok a fák törzsén, lábnyomok, ürülék. A folyamat elindult, de attól nem kell tartani, hogy záros határidőn belül medvenagyhatalom leszünk. Ha az elkövetkező években nő a nálunk élő nagyragadozók száma, arra kell ügyelnünk, hogy ne csalogassuk be őket a településekre. Ez ugyanis könnyen előfordul, ha hozzáférhetővé tesszük nekik például a konyhai hulladékot vagy nem zárjuk el rendesen a kukákat.

88 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr648048066

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Medveszély! 2015.11.04. 17:01:53

Nem csak távoli, egzotikus helyeken, már akár a Kárpátokban is találkozhatunk egy túra során medvékkel. Hasznos tudni, ilyen esetben mennyire vagyunk veszélyben, vagy mi is a megfelelő viselkedés. Sajnos magyar nyelvű irodalmat nem sikerült fellelni ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.11.04. 12:43:07

Kellenek mo-ra medvék?

Bbogas 2015.11.04. 12:51:03

"Magyarországon eddig egyetlen bizonyított medveészlelés történt akkor, amikor Ivó, a jeladóval ellátott szlovák barnamedve átcsatangolt a határon. "

Volt több is. Amelyiket lelőttek, például. A tetem elég bizonyíték.

RodrigeZZ 2015.11.04. 14:36:19

Én a Szent Anna tónál megkérdeztem egy helyi erdészt séta közben, hogy mi lesz, ha találkozom medvével?
- "Beszarsz. Én estefelé egyedül nem lófrálnék. Nincs másik alsóm."

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.11.04. 14:50:31

ennek a tobb szaz medvetamadsnak utananeznek de most nincs kedvem
itt, ahol elekm foleg feketemedvek vannak
inkabb tartanak az embertol mint tamadnanak, persze a tavolsagot tartan kell, foleg ha bocsok is vannak
/ezt a 20 eve szajkozott mikros baromsagot meg el lehetne mar felejteni, tetszik nem tetszik az amerikaiak semmivel sem hulyebbek a magyaroknal, sot.../

benőjenő 2015.11.04. 14:53:45

a múltkor én is utánaolvastam a témának, ezt találtam, kicsit bővebben fejti ki, h mit kell tenni: www.wikihow.com/Escape-from-a-Bear

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.04. 15:20:03

Mi eddig csak Erdélyben láttunk/hallottunk medvét, és az utóbbi volt ijesztőbb.:) Az első esetben ugyanis Tusnádfürdő főutcáján jött velünk szembe a főúton egy jól megtermett medve - ment kukázni -, de mi szerencsére kocsiban ültünk, és békésen elment mellettünk.
Másodszor Kalotaszegen voltunk és a Vlegyászát másztuk meg éppen, amikor rossz traktorútra tévedtünk, ami egy hatalmas málnamező után nem sokkal véget ért a sűrű erdőben. Az út végén böngészni kezdtem volna a térképet, hogy hol téveszthettük el, de két egymást követő medveordítás után inkább úgy döntöttünk, hogy hangosan beszélgetve, tempósan visszamegyünk az első jelzésig.:) Szerencsére a medve maradt az erdőben, a málnáját is csak odafele dézsmáltuk, és épségben meg is másztuk a hegyet.:)

Hülye aki elolvassa! 2015.11.04. 15:25:35

A Magyarországra jövő medvék nem ehetik el a málnát a magyarok elől!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.04. 15:32:56

@Mj:

"Tusnádfürdő főutcáján jött velünk szembe a főúton egy jól megtermett medve"

Húha, nem semmi élmény lehetett. Ehhez képest egy szafari bakfitty.

"hangosan beszélgetve, tempósan visszamegyünk az első jelzésig"

Én naiv fejjel azt gondoltam volna, hogy jobb lenne hallgatni, mint a sír és csendben osonni. Miért inkább hangosan beszélgetve?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.04. 15:34:15

@Hülye aki elolvassa!:

De igen, mert ők egykori magyar területről érkeznek hozzánk, vagyis határon túli, de magyar medvék.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.04. 15:59:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Konkrétan akkora volt, mint egy autó.:)

Azért, mert a (nem városba, faluba bejáró) medvék általában kerülik az embert, főleg, akkor, ha hangos zajt csap.:)

szepi79 2015.11.04. 16:08:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: mert jobb, ha a medve hallja az embert, és inkább elkerüli; minthogy váratlanul jöjjön létre a találkozás, és félelemből támadjon.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2015.11.04. 16:28:42

@hagyma: Nyílván nem hülyébbek mint (nem a magyaroknál) az európaiak--viszont csak és kizárólag az amerikai sereg számológépén olvastam eddig, hogy "ne edd meg!".

Terézágyú 2015.11.04. 16:35:27

@hagyma:
"/ezt a 20 eve szajkozott mikros baromsagot meg el lehetne mar felejteni, tetszik nem tetszik az amerikaiak semmivel sem hulyebbek a magyaroknal, sot.../ "

Ebben a történetben nem az a poén, hogy az egyszeri amcsi ennyire hülye, hanem az, hogy még ő kér kártérítést, amiért nem tájékoztatták arról, hogy nem jó macskát tenni a mikróba...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.11.04. 17:01:36

nem ez a gond
a gond az, hogy
1.
semi koze a medveugyhoz
2. itt mas a jogrendszer es megprobalja
/tudom, a forro kv raomlott stb./
unalmas
a medvekkel kapcsolatban termeszetesen vannak kiiraok, hogy mit tegyel es mit ne
es nem azt irjak ki hogy a medve veszelyes allat, hanem, hogy figyeljetek, mert errefele gyakori a medve
es hat gyakori
otthon meg atkolbaszol egy szlovakiabol es mindenki stresszel
ilyentajt bejarnak a varosokba is
tavalyi is lofralt itt egy a kontener korul a parkoloban
kaja kell neki, nem emberhus, mar leerettek a gyumolcsok, jon a tel..
ez van

Szelid sunmalac 2015.11.04. 17:09:09

@trev: Az attol fugg, hogy ballib, vagy narancstroll medverol beszelunk-e

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.11.04. 17:14:50

@Szelid sunmalac: ne viccelj, a medve kifejezetten konzervativ allat
semmi liberalizmus

Terézágyú 2015.11.04. 17:21:41

@hagyma:
"nem ez a gond
a gond az, hogy
1.
semi koze a medveugyhoz
2. itt mas a jogrendszer es megprobalja
/tudom, a forro kv raomlott stb./
unalmas"

Lehet. Vannak ilyen emberek.

Olyanok is, akik nem képesek ékezetes betűkkel írni, mert nincs magyar "billentyűzetük"...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.11.04. 17:26:57

@Terézágyú: van
de nem valtogatom
ezt is unalmas felvetni
mert semi koze a medvekhez
/a semi azert egy m mert angol helyesirasellenorzo van bekapcsolva es javitja, meg mielott..../
most majd az jon, hogy en nem is irhatnek Magyar blogokra, mert hogy jovok en ahhoz amerikabol
ismerem a folyamatot
le kell vetkozni a kisebbsegi komplexust

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.11.04. 17:29:18

egyebSt nekem van egy kibaszott nagy medveolo remingtonom, nade ki jar puskaval kirandulni meg horgaszni
hat en nem
viszont a paprikaspray segithet, ha mar nagy a baj
de itt foleg feketemedvek vannak, veszelytelenek

Terézágyú 2015.11.04. 17:31:56

@hagyma:
"@Terézágyú: van
de nem valtogatom"

Ja... lustaság fél egészség. Váltogatni??? Piha.
Megjegyzem attól, hogy egy gép át van állítva magyar karakterkészletre, attól a normál betűk ugyanúgy használhatóak... De hát... nem váltogatod.
Azt csinálsz amit akarsz. De ugye a blogger, aki poénból beírta a mikrós-sztorit ő is azt csinál, amit akar????

Na ugye.

"le kell vetkozni a kisebbsegi komplexust "
Igen, pl. azt, hogy mesértődsz a mikrósvicc olvastán.

Hattáb 2015.11.04. 17:40:49

Egy lehetőség kimaradt. Mégpedig a támadás, tehát mi történik akkor, ha mi lépünk fel támadólag? Értve ez alatt egy bősz ordítással és szélesre tárt karokkal való nekirohanást.Nyilván kevesekbe szorult ennyi bátorság, pedig néha meglepően kevéssel is el lehet bizonytalanítani a vadállatokat. Van egy video valahol a Youtube-on ahol egy pasas egy tekercs WC papír lengetésével meghátrálásra késztet egy kifejlett hím oroszlánt. Magam kutyán tapasztaltam ilyet, hajnali munkába indulásomkor az utcán alattomosan, árnyékból támadó nagytermetű keverék kutyát (csatakiáltást hallatva) az otthonáig kergettem.

Leylandi 2015.11.04. 18:37:51

@Hattáb: ez az ellentámadás hatásos lehet.
Úgy 50-50 %-ban.
A kevésbé agresszív egyedek megijednek, a többi ellenkezőleg: felidegesedik és megesz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.04. 18:52:13

@Mj:
@szepi79, első ezen a néven:

Így már értem. Nos, én biztos rosszul reagáltam volna. Még szerencse, hogy a Balaton déli partja környékén nem lesz gyakori vendég a medve. :D

Kuntakintekitekinte 2015.11.04. 18:55:01

Kerítést a határra. Nem kellenek menekült medvék.

átlátó 2015.11.04. 19:28:20

@hagyma: :D ...értem én, hogy már nem szárítanak benne macskát sem, de legalább egyszer mégis csak ott szárítottak és nem koncentrációs táborban...holokauszt is "csak" egyszer történt, mégis hetente emlékeztetnek engem is erre az illetékesek. Szóval csak csöndesebben. :D

kokuszpok1960 2015.11.04. 21:09:19

@Hattáb:
Húha! Jó sok időd lehetett, ha hazáig kergetted a dögöt!
Biztos, hogy a kutya is így emlékszik a történtekre?!

vmaast 2015.11.04. 21:14:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mert a medve alapvetően kerüli az embert. Jó esetben sokkal hamarabb meghallja a turistát és elkolbászol. Csendben nagyobb az esélye hogy meglepjük, ilyenkor, pláne ha mondjuk boccsal van, könnyebben támad. Akkor pedig nekünk reszeltek ;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.04. 21:34:43

@Hattáb:

Én simán meglépném - álltam már kb. 40-nel a járdán száguldó motoros futár elé is kinyújtott karokkal, ordítva, hogy megállítsam az ámokfutását -, csak kockázatos, mert mi van, ha a medve eleve agresszív és fenyegetve érzi magát? Akkor nekem lőttek. Szóval, szerintem nem biztos, hogy megéri, amíg van más választásod.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.04. 21:38:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Igen, alapvetően mindig az adott célterületen előforduló helyzetekre érdemes felkészülni.:) Én pl. viszonylag kevés dolgot olvastam eddig a cápa- vagy a tigristámadások lehetséges elkerülési módozatairól, viszont tudtam, hogy mit kell csinálni, amikor - nem úgy viselkedem, de mégis - kiszemeltek maguknak a villamoson.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.04. 21:39:55

@átlátó:

Amúgy én ismertem egy tündéri aranyos takarítónőt, aki nem értette, hogy a fázós, újszülött kiskutyája miért pusztult el, miután berakta egy kicsit melegedni a mikróba...

Pipas 2015.11.04. 21:58:05

Egyszer megpróbáltam megharapni egy kutyát... Mondjuk mentségemre legyen mondva, hogy már a hócipőm tele volt azzal, hogy ilyen zsebkutyák játszák az eszüket és próbálják terrorizálni az embert. Gondoltam lássuk mi van, ha leereszkedek az ő szintjükre.

Vinnyogva bebújt a gazdi háta mögé. Gazdi meg felkapta és "gyere Pici, ez egy őrült" megjegyzéssel olajra lépett. :) Szóval működik. :)

átlátó 2015.11.04. 22:01:12

@Mj: :D Akkor Fedák Sári... :D ...egy igen ismert zenekar tagja talált egy kiscicát, igen esős időben... a marhája, onnan tudom, hogy személyes a nexus - begyújtotta a gázsütőt, és a kinyitott ajtóra rakta az állatot...közben csöngettek, az ajtóban pampogott...aztán az égett illatokra beközlekedett a kuhnyéba, - hát közben az ajtó fölcsapódott...én majdnem mindenen tudok röhögni, vannak ugye a kivételek. ( Szép temetési beszéd okán a papot is megtapsolom, meg hangos vissza, vissza ! )

2015.11.04. 22:19:58

a medve meg fog baszni

Leylandi 2015.11.05. 09:21:02

@Mj: " a cápa- vagy a tigristámadások lehetséges elkerülési módozatairól, viszont tudtam, hogy mit kell csinálni, amikor - nem úgy viselkedem, de mégis - kiszemeltek maguknak a villamoson.:)"

A cápák meg a tigrisek? :-o
Ez oszt mellik villanyosvonal úgy tulajdonképpen, ha nemvok indiszkrét? Próbálom elképzelni, csak kéne mégis valami adalék...

Leylandi 2015.11.05. 09:22:44

@Komoj László: nem, nem fogja. Értelmes. Olyan barbárságra csak az ember képes, hogy más fajokkal...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.05. 10:23:12

@átlátó:

Mondanám, hogy szaros szekér, de ezt nem tudom überelni.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.05. 10:24:53

@Leylandi:

Ezek szerint félreérthető voltam.:P "Természetesen" C típusú állampolgárok szemeltek ki tök simán a 4-6-oson, és nem egy pörölycápa akart kiharapni belőlem egy darabot.:)

Leylandi 2015.11.05. 11:48:47

@Mj: óóóóó...:-( Pedig már azt hittem, valami kalandos történet kerekedik ki ebből... Mondjuk beázott a négyesmetró, és folyton beúsznak a cápák meg ilyen:-o

A kiszemelésről meg csak te tehetsz, nem olvastad a sündőrségi közleményt? Amék nő kihívó, az vessen magára! Na. Mér született lukkal, lett volna fiu. Jóhogy ő tehet róla. Vagy a zannyja, pláne.
Fel a fejjel, ha megöregszel, már elég lesz csak a szatyrot odaadnod. Az ártatlanságod megtarthatod:-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.05. 11:54:58

@Leylandi:

Sajna ez csak ilyen hétköznapi történet.

Az egészben az a fura, hogy egyáltalán nem vagyok áldozattípus, a kihívó cuccokban való utcán flangálásból is kinőttem, de nem is történt semmi, mert tudtam, hova kell nyúlni a gázpisztolyomért, amit nem is kellett használnom, mert hamarabb vették az adást és inkább lekoptak. (Az ártatlanságom nem blog téma, de amúgy boldog házasságban élek.:))

Amúgy a sünök tehetnek egy szívességet.

Leylandi 2015.11.05. 12:08:12

@Mj: nagy szerencse, hogy nem használtad... nem hallottad az esetet, hogy valakire rárontott a horda, rájukdurrantott kettőt, mire rögtön kihívták a sündörgőket, akik jogosan önvédekező emberünket a teljesen ártatlan, jólfizetett hamistanúknak köszönhetően bevitték rabosítani? A támadókat természetesen nem. Az ilyenből csak úgy jöhetsz ki jól, ha hagyod magad...
(Azt hittem, átment, hogy az ártatlanság merő izé... eufémizmus volt csak:-o Mellesleg az ártatlanság nem annak függvénye, hogy boldog-e a házasság vagy nem! Szerintem ha forgatnál felvilágosító szakkönyveket, érne pár meglepetés:-P )

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.05. 12:15:25

@Leylandi:

Két ember nézett ki magának, távolabb meg ott volt a férjem is, szóval én nem fogom azért hagyni magam, mert a távoli jövőben esetleg van arra esély, hogy majd jól átverik a sünöket a hamis tanúk, a közeljövőben viszont biztos, hogy kár vagy sérülés ér. Szóval, általában beválik az elkerülés technikája, de végső esetben vagy gázpisztoly, vagy amíg van rá mód, futás, de hagyni biztos, hogy nem fogom magam, és ha egy mód van rá, légy szíves, másokat se próbálj meggyőzni arról, hogy hatékony elkerülés vagy jogos védelem helyett hagyja magát áldozattá válni.

Nem ismerlek, szóval szimplán írásos kommunikáció során sok lehet a félreértés.:) Kösz, de elsősorban nem könyvekből ismerem a dolgot, jobban adok a tapasztalatra.;-)

Leylandi 2015.11.05. 12:29:30

@Mj: bocsánat:-( Ezek szerint nem ment át, hogy viccolok:-(
Természetesen, ha komolyan írnám meg a véleményemet:
védekezni muszáj,
a gázpisztoly erre nem alkalmas, mert a töltények gyalázatos minősége folytán állandóan elakad a szán, és akkor nagyon megvernek vele,
védekezésre csak forgót! de most sajnos gázrevolverbe se gyártanak éppen üzembiztos töltényt,
legjobb választás a gázspray, abból is legálisan a CR, sajna 20 mg-nál nagyobb hatóanyagút nem viselhetsz közterületen. Ha ezt leszarod, szlotákéknál lehet venni 50 mg-os peppert, na az odab.sz, ha van felesleges 50 ropid sünéknek, lebukás (KKVE) esetére. De állítólag még mindig olcsóbb, mint 4 hétig kórházban feküdni. Nemtom, én természetesen csak hallottam:-) Lakásvédelemre persze bármilyen gázcuccot tarthatsz, csak viselni nem szabad mindet. Dióhéjban ennyit az önvédelemről.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.05. 12:48:50

@Leylandi:

Mondom, az írásbeli kommunikáció rákfenéje ez.:)
Beszélgethetünk önvédelemről - én sem ma kezdtem ebben a témában a tájékozódást -, de ez már kicsit off téma lesz ide.:)
Én is gázspray-vel kezdtem még olyan 2008 körül - a férjemnek CR-ese van még mindig, amit egyébként nem tudom, hogy a rákba lehet engedélyezni, mert elég kemény cucc, a rendőrök sosem vallották be, hogy ezt használták többször is tömegoszlatásra, amitől vért köptek/hánytak, és rákkeltő is lehet -, de abból meg nem tudod, hogy mikor fogy ki a cucc, illetve, ha mondjuk nem CR, akkor nem tudhatod, hogy pont arra a típusra érzékeny-e az illető. (Nekem pl. kb. semmi bajom a CS-től.)
A gázpisztolyról általad leírtakkal csak az a gond, hogy rossz a kiindulási alapod.;-) Alapvetően csak és kizárólag forgótárasat szabad venni - nem menőzésre van, hanem önvédelemre -, aminél nincs kivetési hiba, ha meg a vegyesen tárazott CS-PV töltények valamelyike besül, akkor csak eggyel tovább nyomod az elsütőbillentyűt.;-)
Amúgy szürke zóna még a gumibogyó, amit a Röhm RG 89S-be lehet riasztó elé tárazni - valószínűleg nem fogja nagyon nézegetni a tárat a rendőr, ha netán igazoltat és észreveszi a rejtve viselt gp-det -, ami akkor kellhet, ha a gázhoz nem megfelelőek a körülmények (eső, szembe szél, zárt tér), valamint a támadó nem áll olyan szerek hatása alatt, amik elnyomják a fájdalomérzetet, de nagyon ajánlott, hogy rutinosan és jól célozz, különben csak felbosszantod a támadót, aminek pont az lesz a hatása, mintha egy agresszív medvének elkezdenél kalimpálni.:) Csak, hogy egy kicsit visszakanyarodjak az off témából az on téma felé.:)

Leylandi 2015.11.05. 13:18:16

@Mj: nem annyira off, mert a medve ellen is jó a gázcucc, bár az adagolást ugye érdemes nagyobbra venni:-) De az usában elterjedt szokás, hogy a kirándulónál van 3-400 mg-os pepperspray, és tökéletesen elegendő a kíváncsiskodó medvék 99 %-a ellen. Vannak erről jó videók a youtube-on. Mondjuk ha csak annyi eszed van, hogy a kifejlett kan barnamedvét direkt feldühíted, azt nem állítja meg semmi - persze csak amíg van szusz benne, v.ö. lőfegyver.
Én se értem, mért szabad a CR, és mért nem a kapszaicin (pontosabban a pelargonsav-vanillilamid), a kapszaicinnak ugyanis semmi káros utólagos hatása, az erőspaprikában is ezt eszünk. De - ez van.

"A gázpisztolyról általad leírtakkal csak az a gond, hogy rossz a kiindulási alapod.;-) "

Minden kritikát elfogadok, ha jogos:-) Azt azért elöljáróban érdemes tisztázni, hogy a gázrevolver a forgótáras marokfegyver, csak az összes többit illik "pisztoly"-nak hívni, és nem keverni a kettőt. A hiba nemcsak a kivetésből adódhat, sajnos most épp csak wadie töltény kapható, amelynek csappantyúja folyton kiszakad, és nem engedi továbbfordulni a revolverdobot, akárhogy nyomod az elsütőbillentyűt (ilyenkor tehát sajna tökmindegy, milyen és hány töltény lenne utána). Bővebben a témáról:
www.kaliberinfo.hu/cikkek/gazpatron-mizeria
Gumibogyó: amíg nem piszkálják a jogszabályt, jelenleg az érvényes, hogy a sün megnézi a fegyverhez való MKH-kártyát, és ha abban a típus gázfegyver, akkor lehet benn gumi, legfeljebb nem rendeltetésszerű. (Muzeális fegyvert ellenben nem viselhetsz közterületen.) A gumi azonban nem hatásos medve ellen, hiszen annak egész más a fájdalomküszöbe (kiröhög). Kivéve a fiatalabb növendékmackók, erősebb (pl. sörétes lőfegyverből kilőtt) gumiövedék, és nem támadás, csak ténfergés esetén.

Általábanvéve gumilövedék otthonvédelemre használatos, gáz meg ha közterületen vagy (de ide ki kell váltani a viselésit is!).

De még vitatkozhatunk is... én imádok:-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.05. 14:09:07

@Leylandi:

"nem annyira off, mert a medve ellen is jó a gázcucc, bár az adagolást ugye érdemes nagyobbra venni:-) De az usában elterjedt szokás, hogy a kirándulónál van 3-400 mg-os pepperspray, és tökéletesen elegendő a kíváncsiskodó medvék 99 %-a ellen."

Igen, ez arrafelé általános gyakorlat, még mozifilmekbe is bekerült, de nem tudom, hogy itthon lehetne-e ekkora kiszerelést csak úgy simán hordani.

"Vannak erről jó videók a youtube-on. Mondjuk ha csak annyi eszed van, hogy a kifejlett kan barnamedvét direkt feldühíted, azt nem állítja meg semmi - persze csak amíg van szusz benne, v.ö. lőfegyver."

Mondjuk, ha már olyan lüke az illető, hogy ilyet csinál, és elég gyorsan közel kerül hozzá a medve, könnyen lehet, hogy lőfegyverrel sem fogja tudni megvédeni magát.

"Én se értem, mért szabad a CR, és mért nem a kapszaicin (pontosabban a pelargonsav-vanillilamid), a kapszaicinnak ugyanis semmi káros utólagos hatása, az erőspaprikában is ezt eszünk. De - ez van."

Igen, ez 7 éve nagy talány a számomra is, amikor is felszólítás nélkül lődöztek ki a sünök CR-es könnygázt, amitől nagyon-nagyon durva tüneteik lettek a gázt belélegző embereknek - a kordonok miatt mentőnek esélye sem lett volna bejutni, vízzel érintkezve meg még durvábban égő fájdalmat okoz, szóval kimosni sem lehet -, a rendőrök gyorsan fel is takarították a patronokat (nekem van egy kilőtt darabom, benne a sárgás porral, de bizonyítéknak tökéletesen alkalmatlan), és soha be sem vallották, hogy ilyet használtak volna CS vagy PV/paprikaspray helyett. Ugyanakkor meg simán lehet ilyet venni, ami elég fura.

"Minden kritikát elfogadok, ha jogos:-) Azt azért elöljáróban érdemes tisztázni, hogy a gázrevolver a forgótáras marokfegyver, csak az összes többit illik >>pisztoly<<-nak hívni, és nem keverni a kettőt."

Ez kb. olyan, mint a ravasz (róka) meg az elsütőbillentyű esete.:) Sokan gp-znek úgy is slendrián módon, hogy tudják, a revolver ugyanúgy nem pisztoly, ahogy szánja vagy maroktára sincs.:)

"A hiba nemcsak a kivetésből adódhat, sajnos most épp csak wadie töltény kapható, amelynek csappantyúja folyton kiszakad, és nem engedi továbbfordulni a revolverdobot, akárhogy nyomod az elsütőbillentyűt (ilyenkor tehát sajna tökmindegy, milyen és hány töltény lenne utána). Bővebben a témáról:
http://www.kaliberinfo.hu/cikkek/gazpatron-mizeria"

Mondjuk ez szó szerint gáz, Wadie-m még sosem volt, de ennek alapján nem is veszek. Mi van a Lapuával?

"Gumibogyó: amíg nem piszkálják a jogszabályt, jelenleg az érvényes, hogy a sün megnézi a fegyverhez való MKH-kártyát, és ha abban a típus gázfegyver, akkor lehet benn gumi, legfeljebb nem rendeltetésszerű. (Muzeális fegyvert ellenben nem viselhetsz közterületen.)"

Elvileg sok éve azt olvastam, hogy a jogszabály szerint otthon lehet gumi, de közterületen viselésivel sem. Ezek szerint változtak a dolgok?

"A gumi azonban nem hatásos medve ellen, hiszen annak egész más a fájdalomküszöbe (kiröhög). Kivéve a fiatalabb növendékmackók, erősebb (pl. sörétes lőfegyverből kilőtt) gumiövedék, és nem támadás, csak ténfergés esetén."

Medve ellen abszolút nem használnám, főleg, hogy úgy kell beleszuszakolni a Röhmbe a kb. 10 mm-es gumibogyót is, ami egy ekkora testnek kb. annyi lehet, mint nekem egy tűszúrás.

"Általábanvéve gumilövedék otthonvédelemre használatos, gáz meg ha közterületen vagy (de ide ki kell váltani a viselésit is!)."

Igen, általában zárt térbe gumi, nyílt térre gáz való, kivéve a fentebb leírt zárójeles eseteket.;-)

"De még vitatkozhatunk is... én imádok:-)"

Én is.:)

Hattáb 2015.11.05. 14:26:19

@kokuszpok1960: Két házzal odébb bújt ki a kerítés alatt, nem kellett messzire menekülnie.Az elő ordításra bekapta a farkát és pucolt. De mondok jobbat is,egy ízben egy rottveilert megbokszoltam egy esti kocogás alkalmával.Ugrált rám a kutya futás közben én meg meguntam,
és nyomtam neki egy szűk jobbhorgot. A gazdája őrjöngött, aztán elszaladt a kutya után.

Leylandi 2015.11.05. 15:05:47

@Mj: " itthon lehetne-e ekkora kiszerelést csak úgy simán hordani."

Nem. 20 mg felett nem hordhatod magadnál. Ezek a nagyok amúgy is ált. mind pepperspray-k, azt meg már az anyaga miatt sem.

"Mondjuk, ha már olyan lüke az illető, hogy ilyet csinál, és elég gyorsan közel kerül hozzá a medve, könnyen lehet, hogy lőfegyverrel sem fogja tudni megvédeni magát."

Láttam NatGeo-n egy nőt, sarkvidéki kutató. Álmában a lakóbarakk oldalát tépte fel a jegesmedve (nem a medve aludt, hanem a nő), és már az ágyában is volt. Lelőtte. (Persze ott alap, hogy nem a hapi, hanem a fegyver van az ágyban a legközelebb.) Ha észnél van valaki, és nem pánikol, egy jó shotgun mindenre képes:-) És azt mondta, azóta sose fejjel a fal felé alszik, hanem lábbal:-) Belevaló asszony. Ott még vannak igazi NŐK! Bezzeg ezek az európai femináci szinglihordák, phe...:-( Asszem kivándorlok:-( Lám, még te is itt kábítod az ellent ilyen nőképekkel, aszt kiderült mégis, hogy férfi vagy:-o Ez az internet, itt sose tudhatja az ember...

"Ez kb. olyan, mint a ravasz (róka) meg az elsütőbillentyű esete.:)"

Közeledett a róka... a vadász meghúzta a ravaszt:-)))
Én azóta, hogy ezt hallottam, az eksönre csakis a "tolni" kifejezést használom, nehogy cikizzenek:-)

"Ugyanakkor meg simán lehet ilyet venni, ami elég fura."

Gondolom, elsősorban azért szabad venni, hogy a rendőrnek se érhesse szó a ház elejét, ha használja (márpedig használja, mert a legjobb, hosszú időre kiüt). Mondhatja, hogy annyira veszélytelen, hiszen lehet szabadon venni! Persze az igazság az, hogy a pepper a veszélytelenebb, csak az hamarabb kimosható a szemből, megfelelő mosószerrel. A CR-t ki nem mosod...

"Mondjuk ez szó szerint gáz, Wadie-m még sosem volt, de ennek alapján nem is veszek. Mi van a Lapuával?"

Szerintem annak tulajdonosa csak riasztót gyártott, de azt is beszüntette, mert akkora NATO-megrendeléseket kapott, hogy ilyen fiszf.sz dolgokat most nem csinál. A wadie és az umarex/walther csinált gázpatront, de mostanra csak a wadie maradt forgóba sajnos.

"Elvileg sok éve azt olvastam, hogy a jogszabály szerint otthon lehet gumi, de közterületen viselésivel sem. Ezek szerint változtak a dolgok?"

Nem, csak te nem követted az életet:-) Régen csak muzeális elöltöltősbe lehetett gumit tenni, és azt valóban nem lehet közteren viselni, mint írtam is. De azóta megjelentek (az elmebeteg jogszabályokat követve) a gumiképes gázrevolverek is, amik csöve - a sima elöltöltőséhez képest - már tartalmaz csőbe belógó akasztót és acélstiftet, így megadják rá a gáz MKH-t, kérhető rá viselési is, de mégis úgy van kialakítva, hogy betölthető gumi is. (Ami puha, így át tud ugrani az akasztón lövéskor.) Ezek tehát kettős hasznosításúak.

"Medve ellen abszolút nem használnám, főleg, hogy úgy kell beleszuszakolni a Röhmbe a kb. 10 mm-es gumibogyót is, ami egy ekkora testnek kb. annyi lehet, mint nekem egy tűszúrás."

Embernek se olyan sokkal több. (Ember alatt ne a kísérletezőkedvű egyetemistát értsük, aki mókás videókat tölt fel youtube-ra, hanem a begrogozott IQ-70-es, 120 kilós rablót.) Ha hatásosat akarsz, 15 mm-es revenge-t vagy 18-as onestá-t vegyél:-) A gumibogyó tömege (így kb. a hatásossága is) durván ilyen átmérő-ugrásoknál duplázódik újra és újra: 10-12-15-18. Szal a 15-18-as már ütős.

""De még vitatkozhatunk is... én imádok:-)"
Én is.:)"

Jó. De ne felejtsd el, hogy akkor ellent kell valamiben mondanod...

Leylandi 2015.11.05. 15:07:37

@Hattáb: ebből az a tanulság, hogy a gazdát kell egy jobbhorgossal megküldeni!
Egy csomó futástól megkíméled...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.05. 15:29:53

@Leylandi:

"Nem. 20 mg felett nem hordhatod magadnál. Ezek a nagyok amúgy is ált. mind pepperspray-k, azt meg már az anyaga miatt sem."

Ez is mekkora gyökérség valahol.:-/

"Láttam NatGeo-n egy nőt, sarkvidéki kutató. Álmában a lakóbarakk oldalát tépte fel a jegesmedve (nem a medve aludt, hanem a nő), és már az ágyában is volt. Lelőtte. (Persze ott alap, hogy nem a hapi, hanem a fegyver van az ágyban a legközelebb.) Ha észnél van valaki, és nem pánikol, egy jó shotgun mindenre képes:-) És azt mondta, azóta sose fejjel a fal felé alszik, hanem lábbal:-) Belevaló asszony. Ott még vannak igazi NŐK! Bezzeg ezek az európai femináci szinglihordák, phe...:-( Asszem kivándorlok:-( Lám, még te is itt kábítod az ellent ilyen nőképekkel, aszt kiderült mégis, hogy férfi vagy:-o Ez az internet, itt sose tudhatja az ember..."

:D Írtam, hogy férjem van, az avatarom meg a saját képem, de úgy is tök mindegy, mert sosem voltam szingli, illetve amikor az voltam, akkor Btk-ba ütközött volna, ha egészséges párkapcsolatba bonyolódom.:)

"Közeledett a róka... a vadász meghúzta a ravaszt:-)))
Én azóta, hogy ezt hallottam, az eksönre csakis a >>tolni<< kifejezést használom, nehogy cikizzenek:-)"

Igen, normális vadász nem fajkeveredik, max. kilövi a megfelelő példányt.:)

"Gondolom, elsősorban azért szabad venni, hogy a rendőrnek se érhesse szó a ház elejét, ha használja (márpedig használja, mert a legjobb, hosszú időre kiüt). Mondhatja, hogy annyira veszélytelen, hiszen lehet szabadon venni! Persze az igazság az, hogy a pepper a veszélytelenebb, csak az hamarabb kimosható a szemből, megfelelő mosószerrel. A CR-t ki nem mosod..."

Ráadásul 2008-ban emlékeim szerint még paprikaspray-t lehetett venni, CR-ről meg nem is hallottam, szóval továbbra is sántít, de hát mit várjunk a sünöktől.:)

"Szerintem annak tulajdonosa csak riasztót gyártott, de azt is beszüntette, mert akkora NATO-megrendeléseket kapott, hogy ilyen fiszf.sz dolgokat most nem csinál. A wadie és az umarex/walther csinált gázpatront, de mostanra csak a wadie maradt forgóba sajnos."

:( Nekem még van Umarexem, ami nem járt le, de hamarosan le fog, szóval ez nem tölt el túl nagy örömmel.:-/

"Nem, csak te nem követted az életet:-) Régen csak muzeális elöltöltősbe lehetett gumit tenni, és azt valóban nem lehet közteren viselni, mint írtam is. De azóta megjelentek (az elmebeteg jogszabályokat követve) a gumiképes gázrevolverek is, amik csöve - a sima elöltöltőséhez képest - már tartalmaz csőbe belógó akasztót és acélstiftet, így megadják rá a gáz MKH-t, kérhető rá viselési is, de mégis úgy van kialakítva, hogy betölthető gumi is. (Ami puha, így át tud ugrani az akasztón lövéskor.) Ezek tehát kettős hasznosításúak."

Igen, nekem is pont ilyen van, konkrétan a Röhm RG89S, de az otthonra van tartva.:)

"Embernek se olyan sokkal több. (Ember alatt ne a kísérletezőkedvű egyetemistát értsük, aki mókás videókat tölt fel youtube-ra, hanem a begrogozott IQ-70-es, 120 kilós rablót.) Ha hatásosat akarsz, 15 mm-es revenge-t vagy 18-as onestá-t vegyél:-) A gumibogyó tömege (így kb. a hatásossága is) durván ilyen átmérő-ugrásoknál duplázódik újra és újra: 10-12-15-18. Szal a 15-18-as már ütős."

Pont ezért már régen tervben van otthonra egy Onesta, de részegnél/drogosnál még így is kétségeim vannak. (Amúgy eddig mindig akkor törtek be, amikor nem voltunk otthon, valahol már bosszant.:))

"Jó. De ne felejtsd el, hogy akkor ellent kell valamiben mondanod..."

Most mit csináljak, nem szeretem a l'art pour l'art nemek harcát, csak az érdemi vitát.:)

Leylandi 2015.11.05. 16:02:33

@Mj: "Ez is mekkora gyökérség valahol.:-/"

Mint az egész Mo-i hozzáállás az állampolgár önvédekezéséhez, évtizedek óta. Ilyen ez az ország.

" Írtam, hogy férjem van, az avatarom meg a saját képem"

Értem én...
Nekem is. Sőt, nekem két férjem van:-P
A nők nem értenek a fegyverekhez (még ha egyik-egyik használja is), meg a beszédstílusuk is olyan... nyálasabb. Láttam már egyet-kettőt, és nem csak képen! Nekem elhiheted!

"Igen, normális vadász nem fajkeveredik, max. kilövi a megfelelő példányt.:)"

De ugye?
Jó, mondjuk kis eltévelyedés még belefér... remélem, hogyha néha a csajomra ráadom azt a nyulfüles sapeszt, az még nem beteg:-(

" Nekem még van Umarexem, ami nem járt le, de hamarosan le fog, szóval ez nem tölt el túl nagy örömmel.:-/"

Amit jobbára otthon tartasz, azt gumizd, és ahhoz semmiképp ne gáztöltényt tölts, hanem riasztót. (A gáz a gumihoz gyenge, kicsi a nyomása.) Ha hordod, akkor meg jobb híján hordd szav. idő után is. Én próbáltam lejárt patront, hát... működik:-) Oké, nem jó erre bízni az életet, de wadie-re még sokkal rosszabb.

"Igen, nekem is pont ilyen van, konkrétan a Röhm RG89S, de az otthonra van tartva.:)"

Az egy szupcsi kis cucc!

"Pont ezért már régen tervben van otthonra egy Onesta, de részegnél/drogosnál még így is kétségeim vannak. (Amúgy eddig mindig akkor törtek be, amikor nem voltunk otthon, valahol már bosszant.:))"

Az onestát mondjuk a nőd nem biztos, hogy átéri kézzel.
Nyugi, ha így "javul" a közbiztonság, egyszercsak úgy is be fognak törni, mikor otthon lesztek.

"Most mit csináljak, nem szeretem a l'art pour l'art nemek harcát, csak az érdemi vitát.:)"

Na ez az! Ezt pl. több pontban meg tudnám cáfolni! Sok dolgot érdemes pusztán az élvezetért tenni (pl. túrázás, ugye nem az a program, hogy haladj, így eljuss valahová, úgyis vissza kell a szállásra menni)! Én pl. sokszor "csak úgy" vitázom, az élvezetért. Gondolom, a blogger is "örül" neki, hogy feldobtuk a forgalmat:-) Tessék, mégegy élvezet! "Mámegin igazam van! Öt!" (by Laár)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.05. 17:47:14

@Leylandi:

Na jó, addig nem válaszolok, amíg nem hiszed el, hogy nő vagyok.:P (Ráadásul még anya is leszek, csak, hogy tetézzem.:P Amúgy világ életemben rühelltem a fodrász-cipő-ruhák Bermuda-háromszög fogságában vergődő, felszínes miss p*csákat, ellenben sok fiús cuccot szeretek, és mindig több fiú barátom és haverom volt, mint barátnőm. Szóval, ilyen is van, de nem mondtam, hogy nőként nem vagyok egy kicsit ufó.:))

Leylandi 2015.11.05. 18:45:07

@Mj: mért ne hinném el???
Ha te is, hogy én is.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.05. 19:32:58

@Leylandi:

Számomra teljesen lényegtelen, hogy férfi vagy-e vagy nő, de pl. "a csajom" kitétel a te mondataidban arra enged következtetni, hogy férfi vagy. Viszont ha azt mondod, hogy mégsem, én elhiszem azt is, annyira nem fontos, hogy direkt elkezdjem állítani az ellenkezőjét.:)
Én viszont - akármit is hiszel vagy állítasz - nő vagyok, mit csináljak.:) Pár kommentelőt is megkérdezhetsz, akik találkoztak már velem - az egyik az esküvőmön is ott volt:D -, hogy elég nőiesen nézek-e ki ahhoz, hogy feltétel nélkül elhiggyék, hogy tényleg nő vagyok.:D (Amúgy nyugodtan rám írhatsz, és akkor a nevem alapján rám is kereshetsz Facebook-on, jó kis túrázós képeim vannak fent, amiket akkor láthatsz, ha visszajelöllek.:P)

Leylandi 2015.11.05. 20:00:51

@Mj: ""a csajom" kitétel a te mondataidban arra enged következtetni, hogy férfi vagy"

Hű...:-o ijjen előítéletet:-o A mai világban... Amikor Angliában már 15-féle nemet választhatsz!

"(Amúgy nyugodtan rám írhatsz, és akkor a nevem alapján rám is kereshetsz Facebook-on"

Nem bolondultam meg:-( Én pl. akkor a helyedben tökre azt gondolnám: "ez itt tutira rámhajt! Boldog férj, várandós állapot, hát ez meghülyült?"! (Nekem a nők helyében minden férfi gyanús lenne, akinek háromnál több jó szava van hozzám.)
Ismerem én a nők gondolkodását... Ha te is az vagy, akkor téged is kiismertelek!
Én meg mindjárt elvesztenék egy normális beszélgetőtársat az elején, pedig ez olyan ritka.
Inkább maradok ilyen távolságban:-) Neten nem ismerkedem:-)

"jó kis túrázós képeim vannak fent"

Nekem is, de énse mutatom meg:-P
Azért örültem! Ha látlak még valamikor, rád írok:-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.05. 21:46:21

@Leylandi:

Csomó férfi haverom van és van pár férfi barátom is, akiknek háromnál több jó szavuk van hozzám - mármint akkor, amikor nem oltjuk egymást:) -, mégsem hajtom el őket a rákba, szóval ez béna érv.:P Szeretek eszmét cserélni azzal, akivel érdemes, ennyi az egész.:) De értem én, akkor írsz, amikor akarsz.:)

Leylandi 2015.11.05. 22:45:22

@Mj: "akiknek háromnál több jó szavuk van hozzám"

Na jó, de őket ismered, úgy már könnyű nekik! Nekem viszont azt írtad: "Nem ismerlek, szóval szimplán írásos kommunikáció során sok lehet a félreértés.:)" Na ezt a félreértést akartam elkerülni... Meg ha magamból indulok ki, én a nők helyében nem bíznék bennem:-(

"szóval ez béna érv.:P"

Bocsánat:-( Nem lehetek mindig a toppon:-o Az nem is lenne topp, hanem ilyen, mint a pingpongasztal...

"De értem én, akkor írsz, amikor akarsz.:)"

Na jó, rendben, akkor te is írhatsz énrám. De előre szólok, a táskák nem indítanak be, körömlakkot nem használok, Ian Somerhalderre nem izgulok (nem, sapiban se), a tamponreklámokat meg eleve el se olvasom:-(

Leylandi 2015.11.05. 22:49:07

Azért, hogy ne legyek annyira illetlen a topikgazda vendégszeretetével visszaélni (ez most értelmes?), némi saját véleményt - kellő átolvasás után - azért mondanék a cikkhez.

"északi területeken húzódó erdőségek viszonylag békés környezetet biztosítanak nekik"

Sajnos nincs nálunk akkora háborítatlan összefüggő erdőterület, ami élettér-igényüket kielégítené, így a nagyragadozók állandó jelenléte nemigen várható nálunk. (Az egy farkasfalka csak kivétel, az se lesz itt mindig.) Aki jár Szlovákiában, Erdélyben, annak van összehasonlítási alapja.

"A lehető legrosszabb megoldás, ha lefekszünk és elterülünk"

Igaz, lehetőleg talpon kell maradni - de ha már feldöntött, magzatpózban kell védeni a fejünket, másodsorban a hasunkat.

"Ugyanis a medve dögöt is eszik!"

A medve nem azért támad meg minket, hogy megegyen. (Ilyet csak nagyon ritkán a grizzlyk tesznek.) Hanem legtöbbször mert megijed, félti magát vagy kicsinyét. Van egy bizonyos szociális tér-távolság, amin belül ha meglepjük, úgy értékeli, már felesleges menekülnie, jobbak az esélyei, ha támad. Emiatt a leghasznosabb védekezés a megelőzés: zajosan kell menni olyan helyeken, ahol nem látunk el mindenfelé min. 30-40 méterre, és sose lesz probléma. Én kisebb-nagyobb rendszerességgel járok medvék lakta területen, de még sose támadott meg egy se.

"azért, mert a nemzeti parkokban táborozó családok a sátrakban tartják az ennivalót."

Így van. Ha pl. Erdélyben vadkempingezünk, minden kaját vigyünk el kb. 100 méterre a sátortól és akasszunk fel fára jó magasra. Figyelem: még az üres csokispapírt is! A medve szaglása kitűnő. Nem azért fogja felnyitni éjjel a sátort, hogy megegyen, hanem az ételért, de ha megijedünk és csapkodunk, dühbe jön.

"Ezt pedig a medve óhatatlanul kiszagolja. Arrafelé már vannak olyan táblák a frekventált kirándulóhelyeken"

Ahogy már Szlovákiában és Erdélyben is.

"Nem tartozik az állat természetes mozgáskultúrájához a két lábra emelkedés."

De. Vadon is rendszeresen megteszi, ha valamit megérez, és messzebbre akar látni.

"ha ilyenkor finom, oldalazó mozdulatokkal kitérünk az állat útjából"

Sokszor inkább az a jó taktika, ha jól kihúzzuk magunkat, de amúgy nem mozdulunk. A közeledést fenyegetésnek veszi, a távolodást félelemnek, a mozgás meg általábanvéve is ingerli. Erdélyi őslakosoktól hallottam, hogy megmerevednek, még a szemükkel is félrenéznek és nem mozdulnak, akkor többnyire megnyugszik és elmegy. Egy biztos: semmi gyors mozdulat!

"Magyarországon eddig egyetlen bizonyított medveészlelés történt"

Nem. Pár évente (mostanában évente) látnak medvét. Sajnos lőttek is le, el is ítélték miatta a vadászokat.

"ne csalogassuk be őket a településekre"

Sajnos ez nem fog menni. Mindenhol, ahol medvék fosztogatnak, az a baj, hogy az ételmaradék kint van kukákban az utcán - tökmindegy, hogy zárt edényben-e, mert maga a szag vonzza be őket. Csak a hulladékkezelés gyökeres módszerváltásával (házon belüli tárolás az ürítésig) lehetne a medvék bejövetelét elkerülni. Ez azonban, amíg ilyen kevés van nálunk, nem lesz jelentős probléma.

átlátó 2015.11.06. 09:21:23

@Mj: Puszilgálom a dolgos kezeidet, erre azt mondom, hogy a medvével ugye nem ülök le gyertyafényes, kockásháziköntösöszsebébenpisztáciás, jófajta vörösboros, hangulat megvilágosítós, jóillatúgyertyás, fasza zenei aláfestős, meg kandallós medvebőrös beszélgetésre a migrációs helyzetről európai viszonylatokban, valamint a disznót sem sminkelik végzete előtti hajnalon eladó sorosra...továbbá nem szándékozom én itt bonyolódásba keveredni a téren, hogy ki hajtja le, vagy föl ( asszony-ember viszonylatban ) a reterát fedőlapját ürítés előtt-után, mert álláspontom szerint leendő anyukákat nem birizgálok ekkora forgalmazása mellett, megvárom, - míg védtelen, gyenge és elhanyagolt háziasszonyokká fejlődnek föl...nem szeretek már súlyos felelősségeket cipelni a vállaimon, etessenek, itassanak mások...Addig. :D Csókocskák, az elismerést köszicske.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.06. 12:21:47

@Leylandi:

"Na jó, de őket ismered, úgy már könnyű nekik! Nekem viszont azt írtad: >>Nem ismerlek, szóval szimplán írásos kommunikáció során sok lehet a félreértés.:)<< Na ezt a félreértést akartam elkerülni..."

Ez a viccelődésre vonatkozott.:P Amúgy szerintem meg úgy fair, hogy mindenkinek megadom az alapvető bizalmat, amit persze el is játszani.:)

"Meg ha magamból indulok ki, én a nők helyében nem bíznék bennem:-("

Én nem "A nők helyében vagyok", hanem én vagyok, aki ok nélkül nem bizalmatlan senkivel.:P

"Na jó, rendben, akkor te is írhatsz énrám."

Ha kíváncsi vagy, majd írsz, én pedig válaszolok.:P

"De előre szólok, a táskák nem indítanak be, körömlakkot nem használok, Ian Somerhalderre nem izgulok (nem, sapiban se), a tamponreklámokat meg eleve el se olvasom:-("

:D Ebben tökéletesen egyetértünk - fentebb pont arra tettem utalást, hogy nem érdekelnek a tipikusan felszínes női dolgok, annál inkább a férfiak beszédtémái -, kivéve, hogy fogalmam sincs, ki az az Ian Somerhalder.:D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.06. 12:30:56

@átlátó:

Engem tökéletesen hidegen hagy, hogy ki hajtja föl vagy le, nekem is egy mozdulat, másnak is pont annyi, szóval kit érdekel ez a valós problémák mellett?:)
Az a háziasszony, aki gyengévé, védtelenné és elhanyagolttá válik egy kiegyensúlyozott kapcsolat boldog feleségéhez képest, valahol meg is érdemli, mert általában ez a helyzet nem magától alakul ki. (Nálunk szerencsére nem divat a családban.)
Ami a medvét illeti, Leylandi éppen most írt egy jó kis kiegészítést ezzel kapcsolatban, amivel teljesen egyet tudok érteni.:)

Leylandi 2015.11.06. 13:09:07

@Mj: "Amúgy szerintem meg úgy fair, hogy mindenkinek megadom az alapvető bizalmat, amit persze el is játszani.:)"

Nincs ezzel semmi baj, te a kapcsolatok minősége terén az amerikai minőség-iskola híve vagy (felülről lefelé, azaz mindenki barát, amíg el nem játssza), én meg a japáné (alulról építkezik, mindenki ellenség, amíg meg nem dolgozunk érte - közösen - hogy baráttá váljon). Ennek alkalmazása csupán filozofikus kérdés, mert mindegyik beválhat, ha jól csinálják.

"Én nem "A nők helyében vagyok", hanem én vagyok, aki ok nélkül nem bizalmatlan senkivel.:P"

Szóval nem engeded magad nőként beskatulyázni.
Hm. Pedig megint SZINTE elhittem... :-P

"Ha kíváncsi vagy, majd írsz, én pedig válaszolok.:P"

Most ez mi? Tök feministán hangzik :-o
Miért ne lehetnék ÉN úgy kíváncsi, hogy TE írsz?
Nem lehetne mindkettőnknek jó úgy, hogy közben megőrzöm férfiúi méltóságom... morzsáit?

"nem érdekelnek a tipikusan felszínes női dolgok"

Én nem akarok gyanúsítgatni, Virág elvtárs, de...

"fogalmam sincs, ki az az Ian Somerhalder"

Hát ő, kérlek, egy top10-es férfimodell, Nikki Reed férje. Nem mellesleg környezetvédelmi aktivista, sokat segített a Deepwater Horizon katasztrófáját felszámolni.
Hogy ki Nikki Reed? Twilight-ot nézted?
Basszus, a végén még tényleg kiderül, h énvok a nő, te meg a férfi:-o

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.09. 18:53:59

@Leylandi:

"Nincs ezzel semmi baj, te a kapcsolatok minősége terén az amerikai minőség-iskola híve vagy (felülről lefelé, azaz mindenki barát, amíg el nem játssza), én meg a japáné (alulról építkezik, mindenki ellenség, amíg meg nem dolgozunk érte - közösen - hogy baráttá váljon). Ennek alkalmazása csupán filozofikus kérdés, mert mindegyik beválhat, ha jól csinálják."

Nem, nálam vagy alapvetően szimpatikus valaki, vagy nem, de még ha utóbbi is, akkor is hagyom megszólalni, hátha kellemesen csalódom, volt már rá példa.:) De azért a "mindenki barát" túlzás.:)

"Szóval nem engeded magad nőként beskatulyázni.
Hm. Pedig megint SZINTE elhittem... :-P"

Nő vagyok, de nem lehet "A nők" skatulyával elintézni, mert nem vagyok tipikus nő.:P Tőlem még mindig azt hiszel, amit akarsz, de orvosi csoda lenne, ha nem lennék nő, mégis állapotos lennék.:D

"Most ez mi? Tök feministán hangzik :-o"

Pedig éppen, hogy régimódi vagyok.:P Ha egy férfi kíváncsi egy nőre, akkor kezdeményez, főleg akkor, ha nincs is mit veszítenie, mert a nő foglalt.:P Én akkor kezdeményezek, amikor akarok, és te?:P

"Miért ne lehetnék ÉN úgy kíváncsi, hogy TE írsz?
Nem lehetne mindkettőnknek jó úgy, hogy közben megőrzöm férfiúi méltóságom... morzsáit?"

A férfiúi méltóság része a férfiúi határozottság, azaz, hogy ne félj kezdeményezni.;-)

"Én nem akarok gyanúsítgatni, Virág elvtárs, de..."

De nem létezhetnek olyan nők, akiknek egy kicsit mélyebb a gondolatvilága a "körömlakk-fodrász-mit írtak a Cosmopolitan-ben" felszínnél?:P

"Hát ő, kérlek, egy top10-es férfimodell, Nikki Reed férje. Nem mellesleg környezetvédelmi aktivista, sokat segített a Deepwater Horizon katasztrófáját felszámolni.
Hogy ki Nikki Reed? Twilight-ot nézted?
Basszus, a végén még tényleg kiderül, h énvok a nő, te meg a férfi:-o"

Na, ma is okosabb lettem.:)
Hehe, a Twilight összes részét megnéztem egyszer - inkább a forgatás toszkánai helyszíneire mentem el, de nem a film miatt:) -, a férjem kedvéért, hogy tudjuk, mit szidunk.:D Szóval, erről ennyit.:D

Leylandi 2015.11.09. 20:45:14

@Mj: "Nem, nálam vagy alapvetően szimpatikus valaki, vagy nem, de még ha utóbbi is, akkor is hagyom megszólalni, hátha kellemesen csalódom, volt már rá példa.:) De azért a "mindenki barát" túlzás.:)"

Szimpatikus lehet pusztán a külseje alapján is valaki, vagy az inkább érzelmi töltetű? Erre mondják, hogy ne ítélj elsőre/küllem alapján:-) Na, attól a falra szoktam mászni, ha valaki azt mondja, szimpatikus ez a kaja, hely, zene, mert a szimpátia nem a megfelelőség meg ízlés, hanem az érzelmek kifejezése lenne. Na meg ha ugyanaz a szó máshol tök mást jelent, pl. ilyen szépség a szimpátikus idegrendszer, ami a fuss vagy üss-helyzetekben ébred fel. És azt tudtad, hogy ha valaki nem szimpatikus, először az intim zónákat zárjuk le előtte (karod, lábad keresztezed)? Igen, ma filozofikus hangulatban vagyok, mert kétszer keresztül kellett mennem Rákosborzasztón(-keresztúr és társai), és az nekem mindig ilyen földönkívüli élmény:-o

"Nő vagyok, de nem lehet "A nők" skatulyával elintézni, mert nem vagyok tipikus nő.:P Tőlem még mindig azt hiszel, amit akarsz, de orvosi csoda lenne, ha nem lennék nő, mégis állapotos lennék.:D"

A skatulyázás (hátrányai mellett) kicsit jó dolog is, mert segít korlátos agyunkkal feldolgozni ezt az iszonyú mennyiségű információt. Pedig igazából nincsenek feketék meg fehérek, hiszen ahány ember, annyiféle színárnyalat. Vagy nincs közelmúlt meg régmúlt, csak 1, 2 évvel ezelőtti, vagy 3 nappal, 2 héttel ezelőtt történt. Nincs hetero- meg homoszexuális, mindannyian egy skálán mozgunk a kettő között valahol. Szal az, ha eldöntöm, nő vagy vagy férfi, az engem segít a tőled-rólad jövő információkat feldolgozni. Különben is, mi a "nő"? Ugye hallottad az idézetet, hogy „Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik”? A gender-elmélet meg azt mondja, a skatulyákat nem a biológia határozza meg, hanem önmagad, ahogy sikerültél - nő és nő közt is lehet akkora (viselkedésbeli) különbség, mint nő és férfi között. Szóval még mindig azt hiszed, butaság a hagyományos nő-férfi leosztást kétségbe vonni?

"Pedig éppen, hogy régimódi vagyok.:P"

Ez is skatulyázás... Mennyire régi? 100 évvel ezelőtti? 1000? 1223?:-)
Én még csak olyan régimódi nőkkel találkoztam eddig, akiknél ez csak eufémizmus volt arra, hogy körbe kell ugrálni őket:-( Te más vagy?

Leylandi 2015.11.09. 20:48:19

folyt.:
"Ha egy férfi kíváncsi egy nőre, akkor kezdeményez, főleg akkor, ha nincs is mit veszítenie, mert a nő foglalt.:P"

Én is kezdeményeztem! Még most is beszélgetünk szegény medve porhüvelye felett (hogy stílszerű legyek: bocsi, topik!), már háromszor megrágtuk és kiköptük, mégis ittvagyunk. De nekem ez a gyengém, az okos nők. Nem tehetek róla. Valami stikkje mindenkinek lehet, nem? És nem is onnan közeledek, ahonnan foglalt vagy, csak táv-elméleti oldalról.

"Én akkor kezdeményezek, amikor akarok, és te?:P"

Én meg elhiszem nektek, hogy végső soron mindig a Nő dönt, ki kell neki. Bármire.

"A férfiúi méltóság része a férfiúi határozottság, azaz, hogy ne félj kezdeményezni.;-)"

Ez is skatulya, ami ellen küzdetek.
Ma már idejétmúlt, hogy a férfinek kell kezdeményezni, ez ellen harcoltatok szüfrazsett-korotok óta! Ahogy ti jöttök előre, mi úgy hátrálunk. Határozottan:-) A bátor meghátrálás is lehet férfiúi erény, by Görgey(i). (Apropó, tudod, hogy írják helyesen?:-P )

"De nem létezhetnek olyan nők, akiknek egy kicsit mélyebb a gondolatvilága a "körömlakk-fodrász-mit írtak a Cosmopolitan-ben" felszínnél?:P"

De.
Csak engem azok mindig elkerülnek:-o
"Az a baj, hogy a nők vagy csúnyák, vagy szépek és buták,
Vagy, ha szépek és okosak is egyben, nem állnak szóba velem."
Zseniális.
(Most nem rád céloztam:-P )

"Na, ma is okosabb lettem.:)"

Élvezd ki, mert ez nem sokáig lesz így:-) Még van 15 jó éved, aztán túlsúlyba kerülnek a lebontó folyamatok. És már szép se leszel:-( Vagy nem úgy. Húzzunk bele...

"Hehe, a Twilight összes részét megnéztem egyszer - inkább a forgatás toszkánai helyszíneire mentem el, de nem a film miatt:) -, a férjem kedvéért, hogy tudjuk, mit szidunk.:D Szóval, erről ennyit.:D"

Ú, voltatok Volterrában? Milyen? Fotók?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.09. 21:35:25

@Leylandi:

"Szimpatikus lehet pusztán a külseje alapján is valaki, vagy az inkább érzelmi töltetű?"

Én a mondanivalóra értettem ezt, főleg, hogy foglalt vagyok, ergo eléggé hidegen hagy, hogy ki mennyire jól néz ki, amiről nagyrészt nem tehet. (Nyilván az elemi ápoltságon túl.)

"Erre mondják, hogy ne ítélj elsőre/küllem alapján:-) Na, attól a falra szoktam mászni, ha valaki azt mondja, szimpatikus ez a kaja, hely, zene, mert a szimpátia nem a megfelelőség meg ízlés, hanem az érzelmek kifejezése lenne. Na meg ha ugyanaz a szó máshol tök mást jelent, pl. ilyen szépség a szimpátikus idegrendszer, ami a fuss vagy üss-helyzetekben ébred fel. És azt tudtad, hogy ha valaki nem szimpatikus, először az intim zónákat zárjuk le előtte (karod, lábad keresztezed)?"

Elég régóta tudtam, ahogy tudatosan szoktam is irányítani a testbeszédemet, már, amennyire ezt befolyásolni lehet.:)

"Igen, ma filozofikus hangulatban vagyok, mert kétszer keresztül kellett mennem Rákosborzasztón(-keresztúr és társai), és az nekem mindig ilyen földönkívüli élmény:-o"

Én szeretem Budapestet és a vidéket is, de nálam valahogy a Rákosmente egyik se.:) (Pár hónapja Monorra kellett mennem busszal, és elég fura helyeken vitt keresztül.)

"A skatulyázás (hátrányai mellett) kicsit jó dolog is, mert segít korlátos agyunkkal feldolgozni ezt az iszonyú mennyiségű információt."

Evolúciós hagyaték, ami megkönnyíti a veszély felismerését és elkerülését, és nem is nagyon tudnánk előítéletek és skatulyák nélkül élni, de azért van élet ezeken túl is.;-)

"Pedig igazából nincsenek feketék meg fehérek, hiszen ahány ember, annyiféle színárnyalat. Vagy nincs közelmúlt meg régmúlt, csak 1, 2 évvel ezelőtti, vagy 3 nappal, 2 héttel ezelőtt történt. Nincs hetero- meg homoszexuális, mindannyian egy skálán mozgunk a kettő között valahol."

Azért ez utóbbival a skála megléte ellenére is vitatkoznék, mivel döntés kérdése is pl. az, hogy valakiben mondjuk 15% biszexuális hajlam van, de köszöni szépen, nem kér belőle.:)

"Szal az, ha eldöntöm, nő vagy vagy férfi, az engem segít a tőled-rólad jövő információkat feldolgozni."

Én meg segítek, hogy a valóságnak megfelelő véleményed legyen.;-)

"Különben is, mi a >>nő<<? Ugye hallottad az idézetet, hogy >>Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik<<?"

Ja, ennyi erővel férfinak sem születik senki, hanem azzá válik.;-) De attól még általában férfi-nő alapon határoljuk el egymástól a nemeket.:) (A kivételekről most ne beszéljünk.)

"A gender-elmélet meg azt mondja, a skatulyákat nem a biológia határozza meg, hanem önmagad, ahogy sikerültél - nő és nő közt is lehet akkora (viselkedésbeli) különbség, mint nő és férfi között."

Sajnos konzervatív vagyok, aki nem osztja a gender-elméletet, és aki szerint nem érdemes pusztán a viselkedésre kihegyezni ezt a kérdést.:)

"Szóval még mindig azt hiszed, butaság a hagyományos nő-férfi leosztást kétségbe vonni?"

Tőlem kétségbe lehet vonni, csak minek, amikor eddig elég megbízhatóan működött?:)

"Ez is skatulyázás... Mennyire régi? 100 évvel ezelőtti? 1000? 1223?:-)
Én még csak olyan régimódi nőkkel találkoztam eddig, akiknél ez csak eufémizmus volt arra, hogy körbe kell ugrálni őket:-( Te más vagy?"

Én konzervatív vagyok, amibe bizony a régimódi jelző is beletartozik, tehát pl. el nem tudtam volna képzelni, hogy annak idején én kérjem meg a férjem kezét.:)

"Én is kezdeményeztem! Még most is beszélgetünk szegény medve porhüvelye felett (hogy stílszerű legyek: bocsi, topik!), már háromszor megrágtuk és kiköptük, mégis ittvagyunk. De nekem ez a gyengém, az okos nők. Nem tehetek róla. Valami stikkje mindenkinek lehet, nem? És nem is onnan közeledek, ahonnan foglalt vagy, csak táv-elméleti oldalról."

Igen, ez most egy tökéletesen kiegyensúlyozott beszélgetés, nekem így is jó.:)

"Én meg elhiszem nektek, hogy végső soron mindig a Nő dönt, ki kell neki. Bármire."

Én szeretem a közös döntéseket.:P És nem "nektek", hanem maximum "nekem", ha kérhetem, mert nem a női társadalommal beszélgetsz, hanem velem.;-)

"Ez is skatulya, ami ellen küzdetek.
Ma már idejétmúlt, hogy a férfinek kell kezdeményezni, ez ellen harcoltatok szüfrazsett-korotok óta! Ahogy ti jöttök előre, mi úgy hátrálunk. Határozottan:-)"

Nem szeretem a feminizmust, tudod, konzervatív vagyok, és én nem "küzdünk" semmi ellen.;-) Én abban hiszek, hogy a férfi és a nő kiegészíti egymást, és nem abban, hogy az egyik lenyomja a másikat, akinek hátrálnia kell, tehát pl. a nő bátorító jelzéseit véve nyugodtan kezdeményezhet egy férfi.:)

"A bátor meghátrálás is lehet férfiúi erény, by Görgey(i). (Apropó, tudod, hogy írják helyesen?:-P )"

De ez nem az aradi haditanács.:P Töri szakot is végeztem, a Görgeyek címere is régóta tetszik, meg a visegrádi villájában is voltam már.:) (Maga a hadvezér, aki sosem érdemelte meg az áruló jelzőt a legitimitását mentő Kossuthtól, és akinek nagy tisztelője vagyok, a forradalmi eszmék hatására i-vel írta a nevét élete végéig, a mai helyesírásban azonban meg szokták hagyni az eredeti y-t.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.09. 21:47:09

@Leylandi:

"De.
Csak engem azok mindig elkerülnek:-o
>>Az a baj, hogy a nők vagy csúnyák, vagy szépek és buták,
Vagy, ha szépek és okosak is egyben, nem állnak szóba velem.<<
Zseniális.
(Most nem rád céloztam:-P )"

Akkor mi hogyhogy beszélgetünk?:P

"Élvezd ki, mert ez nem sokáig lesz így:-) Még van 15 jó éved, aztán túlsúlyba kerülnek a lebontó folyamatok. És már szép se leszel:-( Vagy nem úgy. Húzzunk bele..."

:D Nem zavar az öregedés, pl. azért sem, mert 4 idősebb testvérem van - jó negyvenesek -, (de a szüleimet is írhatnám ide,) és látom, hogy érdemes megöregedni valaki mellett, gyerekeket nevelni, ilyesmik.:) A lényeg, hogy tartalmasan, emlékezetesen teljen el az az idő, ami adatik, tökéletesek vagy ugyanolyan szuperek úgysem lehetünk állandóan.:)

"Ú, voltatok Volterrában? Milyen? Fotók?"

Dédapám, nagyapám és apám is fényképész volt, úgyhogy, bár csak hobbi szintjén, de azért én is viszem tovább a fotózás hagyományát.:) Volterráról is van egy rakat képem, ahova május elején tértünk vissza, és csodálatos, hogy szinte bárhol felbukkanhat a városban valami háborítatlanul zöld, hogy tényleg tapintható a történelem az etruszkoktól kezdve, hogy a börtön a város erődjében van több száz éve, hogy mennyi árnyalata van az alabástromnak, hogy vicces "vigyázz, macska" táblák vannak itt is mindenhol, hogy eszméletlen a kilátás a smaragdzöld mezőkre, de pár kilométerrel arrébb holdbéli tájra emlékeztető suvadásokon lehet sétálni, miközben a szakadék szélén egyensúlyozó templomnak szurkolunk, és még folytathatnám.:) Volterrát mindenkinek látni kell, aki fogékony a tájra, a kultúrára és a történelemre.:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.09. 22:29:21

Ahogy elnézem a beszélgetéseteket, nekem bizony csak ez jut eszembe:

Disz iz dö begining ov e bjútiful frendsip. Vagy inkább kórtsip?

Leylandi 2015.11.09. 23:05:59

@Mj: "Én a mondanivalóra értettem ezt, főleg, hogy foglalt vagyok, ergo eléggé hidegen hagy, hogy ki mennyire jól néz ki, amiről nagyrészt nem tehet. (Nyilván az elemi ápoltságon túl.)"

Aha... én is mindig a nők véleményére vagyok kíváncsi a francia forradalom nagy alakjainak munkásságáról (különös tekintettel de Saint-Just intézményrendszerére), sose a mellükre.
Vagy most nem viccelünk? :-o

"Elég régóta tudtam, ahogy tudatosan szoktam is irányítani a testbeszédemet, már, amennyire ezt befolyásolni lehet.:)"

Ez jó. Legalább aszpergeres nem vagy:-) Meg pszichopata. Rengeteget szenvedtem pszichopata nőktől, az én szigorú szabályrendszerembe sehogyse fért bele a teljes megbízhatatlanságuk, az ígéretek soha be nem tartása:-( Szóval már van egy pirospontod:-) Najó, kettő, az okossággal együtt. (Nyugi, nem nyomulok, őszintén felsorolom a negatívumokat is:-) Pl. szószátyár vagy! Majdnem annyira, mint én :-o)

"Én szeretem Budapestet és a vidéket is, de nálam valahogy a Rákosmente egyik se.:) (Pár hónapja Monorra kellett mennem busszal, és elég fura helyeken vitt keresztül.)"

Ugyeugye? Pont ugyanezt érzem! Még nem eléggé Pest, de már nem is vidék. Mintha mindegyiknek csak a hátrányait gyúrták volna egybe.

"Evolúciós hagyaték, ami megkönnyíti a veszély felismerését és elkerülését, és nem is nagyon tudnánk előítéletek és skatulyák nélkül élni, de azért van élet ezeken túl is.;-)"

Így van. Már maga a beszéd is skatulya. Nem létezik pl. "ülőgarnitúra":-)
www.youtube.com/watch?v=Stbj59M6JwY
De mi van a skatulyán túl? Egy nemszokványos nő? Azért azt nem lenne baj tisztázni: ugye "amúgy" szokványos vagy?:-o Nem úgy, mint a viccbeli csernobili Piroska a három mellel?! (Tudom, tudom, foglalt, de mint mondtam, teljesen csak elméleti síkon érdekel...)

"Azért ez utóbbival a skála megléte ellenére is vitatkoznék, mivel döntés kérdése is pl. az, hogy valakiben mondjuk 15% biszexuális hajlam van, de köszöni szépen, nem kér belőle.:)"

De miért nem? Ezen pl. sokat töprengtem, vajon miféle ördögi evolúciós ésszerűség diktálja, hogy a nőket szeretnénk mind biszexnek tudni, magunkat meg épp ellenkezőleg:-o Mi a jó benne, ha ők azok? Félreértés ne essék, nem vonom kétségbe, hogy az nekünk jó, csak mi értelme van? ("Értem én, hogy blútúsz, csak hova kell dugni?")

"Én meg segítek, hogy a valóságnak megfelelő véleményed legyen.;-)"

Látod, hogy titokban Te is befolyásolni próbálsz??? Te is csak nőből vagy...

"Ja, ennyi erővel férfinak sem születik senki, hanem azzá válik.;-) De attól még általában férfi-nő alapon határoljuk el egymástól a nemeket.:) (A kivételekről most ne beszéljünk.)"

Nem. A férfi már attól férfi, ha társaival vetélkedik. Mondjuk egy harcban. Nincs szüksége női jelenlétre, hogy kidomborítsa férfiúi erényeit (bátorság, hősiesség, önfeláldozás). De a nő csak attól lesz Nő, ha férfi van a közelben. Ha nincs, hogy a francba kezdene el kelletni-csábítgatni, meg ilyenek??? Ti csak félkarú óriások vagytok nélkülünk. ("Ipar nélkül félkarú ÓRÁS a nemzet" - Megint tanú:-) )

"Sajnos konzervatív vagyok, aki nem osztja a gender-elméletet, és aki szerint nem érdemes pusztán a viselkedésre kihegyezni ezt a kérdést.:)"

Pedig vannak benne okos dolgok is. Azt mondja, alapvetően az irányultság kellene eldöntse a nemiséget, nem a biológiai predesztináció. De igazából a gender-elméletnek inkább az elmekórtanban lenne helye - persze ha ezt elkezdenénk fennhangon mondogatni, megköveznétek:-(
Mondjuk valóban megvan annak is a diszkrét bája, ha nemcsak a viselkedésre alapozzuk a nemi szerepeket, de mélyebben is alá nézünk;-) (Na ez a másik, amit evolúcióilag nem értek. Hogy miafrancér kell a nőknek felöltözni. Hogy kíváncsibbak legyünk, milyenek lennének, ha mégse öltöznének fel, vagy ezt így most hogy??? Az állatok egyen se vetkőzgetnek! Ti mért?)

"Tőlem kétségbe lehet vonni, csak minek, amikor eddig elég megbízhatóan működött?:)"

Oké, csak ez egy "post hoc ergo propter hoc" érvelési hiba!
Néha van olyan perverzióm, hogy kiakasztom a főnökömet. Olyankor odasündörgök, és a beszélgetésbe beleszövök valami olyasféle utalást, hogy "dehát azért lenne jó ez így, mert eddig is így csináltuk":-) Ha fokozni akarom: "dehát mindenki így csinálja"!
Ilyenkor vérben forognak a szemei...:-)

"Én konzervatív vagyok, amibe bizony a régimódi jelző is beletartozik, tehát pl. el nem tudtam volna képzelni, hogy annak idején én kérjem meg a férjem kezét.:)"

Csak nem azt akarod mondani, hogy még a menyasszonyi fátylat is Te viselted???
Pfff... milyen maradi:-o

"Igen, ez most egy tökéletesen kiegyensúlyozott beszélgetés, nekem így is jó.:)"

Most botor lennék meg nem kérdezni: "mért, még hogy lenne az?"

Leylandi 2015.11.09. 23:14:38

@Mj: "Én szeretem a közös döntéseket.:P És nem "nektek", hanem maximum "nekem", ha kérhetem, mert nem a női társadalommal beszélgetsz, hanem velem.;-)"

Bocsánat:-( Ez olyan apai minta:-( Ő mondta így néha, ha anyám perlekedett vele: "PFFFF... NŐK! Így, végig nagybetűvel.

"Nem szeretem a feminizmust, tudod, konzervatív vagyok, és én nem "küzdünk" semmi ellen.;-) Én abban hiszek, hogy a férfi és a nő kiegészíti egymást, és nem abban, hogy az egyik lenyomja a másikat, akinek hátrálnia kell, tehát pl. a nő bátorító jelzéseit véve nyugodtan kezdeményezhet egy férfi.:)"

Na, akkor Te bizony mégis feminista vagy, mégpedig konzervatív feminista! (Tudod, akik szerint a nemek nem egyformák, hanem egyenlők.)
talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1914:mit-akar-es-mit-takar-a-konzervativ-feminizmus&catid=52:egyuett&Itemid=79
Látod, mik ki nem derülnek rólad?:-)

"De ez nem az aradi haditanács.:P Töri szakot is végeztem"

Tudom, ne hidd,hogy nem nyomoztalak le:-) Épp azért kérdeztem.

"a Görgeyek címere is régóta tetszik, meg a visegrádi villájában is voltam már.:) (Maga a hadvezér, aki sosem érdemelte meg az áruló jelzőt a legitimitását mentő Kossuthtól, és akinek nagy tisztelője vagyok, a forradalmi eszmék hatására i-vel írta a nevét élete végéig, a mai helyesírásban azonban meg szokták hagyni az eredeti y-t.)"

Najó, átment a vizsgán. Jöhet:-) öö... akarom mondani mégegy pirospont:-)

Leylandi 2015.11.09. 23:18:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Disz iz dö begining ov e bjútiful frendsip. Vagy inkább kórtsip?"

Te is a barátom vagy!:-) Általában egy véleményen vagyunk, csak Te vagy az én gorombább énem:-)
Nem kórtsip, hanem frend - tekintettel az állapotjára. Bár ha abból indulok ki, hogy elvileg Te is nőnek adod ki magad, meg én is, ennyi erővel Emjé is lehet még akár... micsoda is.
Jó esetben "csak" nő, és nem valami titokszolga akarja a személyazonosságomat belőlem kiszedni... Mondjuk akkor rohatt csalódott lennék:-( Mindenesetre azért a távolságot szigorúan tartom...
(Lehet, hogy a politizálás hosszú távon mindenkit paranoiássá tesz?:-o )

Leylandi 2015.11.10. 08:54:01

@Mj: "De.
Csak engem azok mindig elkerülnek:-o
Akkor mi hogyhogy beszélgetünk?:P"

...
(Most azon töprengek, hogy fogok jól kijönni ebből:-o )

":D Nem zavar az öregedés, pl. azért sem, mert 4 idősebb testvérem van - jó negyvenesek -, (de a szüleimet is írhatnám ide,) és látom, hogy érdemes megöregedni valaki mellett, gyerekeket nevelni, ilyesmik.:) A lényeg, hogy tartalmasan, emlékezetesen teljen el az az idő, ami adatik, tökéletesek vagy ugyanolyan szuperek úgysem lehetünk állandóan.:)"

Kár:-(
Na ezért keresnek a férfiak egyre fiatalabb csajt?! :-P
A közös megöregedéssel egyetértek. Gyereket nevelni? Hát... ebbe a világba nehéz. Elrontják őket a kintiek. Hálátlanná, érzéketlenné, önzővé teszik, ha a feje tetejére áll az ember nevelésileg, akkor is:-( Még kiskorukban csak-csak, de 10 fölött?!
Mindenesetre az élethossz semmi, ha nincs hozzá életminőség. Sok ember csakúgy van bele a világba anélkül, hogy értelme lenne a létezésének. Dolgozik, bevásárol, fecserészik egy sort, hazamegy, aztán ül valami előtt, és ennyi. Mindezt 70-80 éven keresztül. Szóval igen, akkor van értelme, ha tartalmasan telik, arról nem is beszélve, ha hagyunk is utánunk valami értékeset. De csak magukért az örömökért élni, az se rossz:-)

"Dédapám, nagyapám és apám is fényképész volt, úgyhogy, bár csak hobbi szintjén, de azért én is viszem tovább a fotózás hagyományát.:) Volterráról is van egy rakat képem, ahova május elején tértünk vissza, és csodálatos, hogy szinte bárhol felbukkanhat a városban valami háborítatlanul zöld, hogy tényleg tapintható a történelem az etruszkoktól kezdve, hogy a börtön a város erődjében van több száz éve, hogy mennyi árnyalata van az alabástromnak, hogy vicces "vigyázz, macska" táblák vannak itt is mindenhol, hogy eszméletlen a kilátás a smaragdzöld mezőkre, de pár kilométerrel arrébb holdbéli tájra emlékeztető suvadásokon lehet sétálni, miközben a szakadék szélén egyensúlyozó templomnak szurkolunk, és még folytathatnám.:) Volterrát mindenkinek látni kell, aki fogékony a tájra, a kultúrára és a történelemre.:)"

"Művész vagyok, Alan, szavakkal festek!"
Ezt szépen megírtad! Köszi:-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.13. 14:00:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Azért egy barátsághoz több kell, más jellegű szorosabb kapcsolat pedig szóba sem jöhet, úgyhogy maradjunk a beszélgetőpartner meghatározásban.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.13. 14:45:00

@Leylandi:

"Aha... én is mindig a nők véleményére vagyok kíváncsi a francia forradalom nagy alakjainak munkásságáról (különös tekintettel de Saint-Just intézményrendszerére), sose a mellükre.
Vagy most nem viccelünk? :-o"

Tök komolyan mondtam, hogy engem a beszélgetés tartalma érdekel, nem az, hogy a beszélgetőpartnernek milyen színű szeme van.:P Mivel pedig foglalt nő vagyok, még kevésbé érdekelnek a külső tulajdonságok.:)

"Ez jó. Legalább aszpergeres nem vagy:-) Meg pszichopata. Rengeteget szenvedtem pszichopata nőktől, az én szigorú szabályrendszerembe sehogyse fért bele a teljes megbízhatatlanságuk, az ígéretek soha be nem tartása:-( Szóval már van egy pirospontod:-) Najó, kettő, az okossággal együtt. (Nyugi, nem nyomulok, őszintén felsorolom a negatívumokat is:-) Pl. szószátyár vagy! Majdnem annyira, mint én :-o)"

Igen, sajnos szeretek alaposan, mindenre kiterjedően válaszolni, ezért válaszolok csak most.:) Amúgy utálom a megbízhatatlanságot és az ígéretek be nem tartását, ezzel ki lehetne kergetni a világból, ha hagynám, hogy valaki így viselkedjen velem. Szóval, megértelek.:)

"Ugyeugye? Pont ugyanezt érzem! Még nem eléggé Pest, de már nem is vidék. Mintha mindegyiknek csak a hátrányait gyúrták volna egybe."

Él arrafelé egy lokálpatrióta volt évfolyamtársam, egyszer megkérdezem, hogy mi a jó a lakóhelyében.:)

"Így van. Már maga a beszéd is skatulya. Nem létezik pl. >>ülőgarnitúra<<:-)
www.youtube.com/watch?v=Stbj59M6JwY
De mi van a skatulyán túl? Egy nemszokványos nő? Azért azt nem lenne baj tisztázni: ugye >>amúgy<< szokványos vagy?:-o Nem úgy, mint a viccbeli csernobili Piroska a három mellel?! (Tudom, tudom, foglalt, de mint mondtam, teljesen csak elméleti síkon érdekel...)"

Kinek mi a szokványos?:) Szerintem alapvetően átlagos az életformám, maximum néhány célom vagy hobbim nem annyira szokványos, ami nyilván azért van, hogy nehogy már teljesen reménytelenül szürke egérnek érezzem magam.:) A kinézetemmel alapvetően elégedett vagyok.:)

"De miért nem? Ezen pl. sokat töprengtem, vajon miféle ördögi evolúciós ésszerűség diktálja, hogy a nőket szeretnénk mind biszexnek tudni, magunkat meg épp ellenkezőleg:-o Mi a jó benne, ha ők azok? Félreértés ne essék, nem vonom kétségbe, hogy az nekünk jó, csak mi értelme van? (>>Értem én, hogy blútúsz, csak hova kell dugni?<<)"

Azt én sem értem, hogy a férfiaknál miért van e téren kettős mérce, de pl. a férjem azt mondta anno, hogy a nők ettől maximum csak nőiesebbek, a férfiak viszont nem lesznek macsóbbak, hanem visszataszítók a szemében. Passz. Nekem a homo homo, tök mindegy, milyen nemű.

"Látod, hogy titokban Te is befolyásolni próbálsz??? Te is csak nőből vagy..."

Dehogy titokban, én teljesen nyíltan akarlak befolyásolni, ergo az igazság felé terelgetni, hogy belásd, tényleg nő vagyok.:)

"Nem. A férfi már attól férfi, ha társaival vetélkedik. Mondjuk egy harcban. Nincs szüksége női jelenlétre, hogy kidomborítsa férfiúi erényeit (bátorság, hősiesség, önfeláldozás). De a nő csak attól lesz Nő, ha férfi van a közelben. Ha nincs, hogy a francba kezdene el kelletni-csábítgatni, meg ilyenek??? Ti csak félkarú óriások vagytok nélkülünk. (>>Ipar nélkül félkarú ÓRÁS a nemzet<< - Megint tanú:-) )"

Definíció kérdése, amihez hozzátartozik, hogy egy egésznek csak az egyik része a rá jellemző erény. Szerintem a férfi nő nélkül ugyanúgy nem lehet egész, mint a nő férfi nélkül, mert csak egymás viszonyrendszerében tudnak teljesen kibontakozni. Sőt, bizonyos esetekben ehhez gyerek is kell.

"Pedig vannak benne okos dolgok is. Azt mondja, alapvetően az irányultság kellene eldöntse a nemiséget, nem a biológiai predesztináció. De igazából a gender-elméletnek inkább az elmekórtanban lenne helye - persze ha ezt elkezdenénk fennhangon mondogatni, megköveznétek:-("

Én ugyan nem köveznék meg senkit, főleg azt nem, aki elítéli a gender-elméletet, amit én sem osztok.:D Szerintem az irányultság csupán azt dönti el, hogy az illető a neme alapján normálisan vagy abnormálisan viszonyul-e a vele azonos vagy ellentétes neműekhez, de attól még fizikailag elég könnyen megállapítható, hogy férfi-e vagy nő.

"Mondjuk valóban megvan annak is a diszkrét bája, ha nemcsak a viselkedésre alapozzuk a nemi szerepeket, de mélyebben is alá nézünk;-) (Na ez a másik, amit evolúcióilag nem értek. Hogy miafrancér kell a nőknek felöltözni. Hogy kíváncsibbak legyünk, milyenek lennének, ha mégse öltöznének fel, vagy ezt így most hogy??? Az állatok egyen se vetkőzgetnek! Ti mért?)"

Én általában eléggé fáznék ruha nélkül, kivéve az ágyban vagy 30 fokos melegben.:) Amúgy nyilván arra vezethető vissza az egész, hogy így fejezték ki a nők, hogy nem olyan könnyű megkapni őket, ergo még feljebb srófolták a saját árukat.:) Nem véletlen, hogy az intim testrészeket csak akkor engedjük sejtetni/láttatni, ha könnyebben megkaphatók akarunk lenni - a szexualitás közgazdaságtana alapján olcsóbb - férfiak számára.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.13. 15:19:11

@Leylandi:

"Oké, csak ez egy >>post hoc ergo propter hoc<< érvelési hiba!
Néha van olyan perverzióm, hogy kiakasztom a főnökömet. Olyankor odasündörgök, és a beszélgetésbe beleszövök valami olyasféle utalást, hogy >>dehát azért lenne jó ez így, mert eddig is így csináltuk<<:-) Ha fokozni akarom: >>dehát mindenki így csinálja<<!
Ilyenkor vérben forognak a szemei...:-)"

Én inkább úgy értettem, hogy eddig működött a hagyományos felosztás, miért kéne felváltani egy életidegen és erőltetett elmélettel?:)

"Csak nem azt akarod mondani, hogy még a menyasszonyi fátylat is Te viselted???
Pfff... milyen maradi:-o"

Ja, szentségi házasságot is kötöttem, szörnyű, hogy még katolikus is vagyok, tudom.:P

"Igen, ez most egy tökéletesen kiegyensúlyozott beszélgetés, nekem így is jó.:)"

Most botor lennék meg nem kérdezni: >>mért, még hogy lenne az?<<"

Hogy ez eredeti felvetéshez visszatérjek: nekem a privát beszélgetés is jó, mivel lehet, hogy több személyes dolgot is elmondanék, ami annyira nem tartozik a blogszférára.:)

"Bocsánat:-( Ez olyan apai minta:-( Ő mondta így néha, ha anyám perlekedett vele: >>PFFFF... NŐK!<< Így, végig nagybetűvel."

Részvétem.:) Bár természetes, hogy vannak tipikus női viselkedésformák, sőt, személyiségben is van, aki egyszerűen tipikus nő. De az nem én vagyok.:)

"Na, akkor Te bizony mégis feminista vagy, mégpedig konzervatív feminista! (Tudod, akik szerint a nemek nem egyformák, hanem egyenlők.)
talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1914:mit-akar-es-mit-takar-a-konzervativ-feminizmus&catid=52:egyuett&Itemid=79
Látod, mik ki nem derülnek rólad?:-)"

Szerintem az egyenlőség nem alkalmazható férfi és nő kategóriájára, mert különbözőek, azaz nem lehetnek sem egyformák, sem egyenlők. Van, amiben a férfi jobb, van, amiben a nő - milyen gáz lenne már, ha koedukált versenyek lennének, ugye?:) -, de ettől persze emberként még egyenrangúak, mind a két félnek tisztelnie kell a másikat, annak ember mivolta miatt.:) Ezt viszont nem a feminizmus mondja, ami ennél továbbmegy, hanem pl. a kereszténység.:)

"Tudom, ne hidd,hogy nem nyomoztalak le:-) Épp azért kérdeztem."

Van elég kommentem ehhez, szóval nyugodtan tesztelj csak.:P

"Najó, átment a vizsgán. Jöhet:-) öö... akarom mondani mégegy pirospont:-)"

Nem is írtam - mert nem fért ki -, de még a villájában is aludtam, sőt, a szülőhelyén is jártam, ami borzalmasan festett, gyakorlatilag mindent elhordtak már a kastélyból.:( Ismered az alagutat, amit tervezett?

"Jó esetben >>csak<< nő, és nem valami titokszolga akarja a személyazonosságomat belőlem kiszedni... Mondjuk akkor rohatt csalódott lennék:-( Mindenesetre azért a távolságot szigorúan tartom...
(Lehet, hogy a politizálás hosszú távon mindenkit paranoiássá tesz?:-o )"

Szerinted tényleg ezzel foglalkozna bármelyik titkosszolga?:D Meg lennék lepve, főleg, mert rólam már nagyon részletes profilt rajzolhattak volna a kommentjeim alapján.:) (Ami egyébként nem zavar, ha valaki kutatni akar utánam, úgyis megteszi.)

"...
(Most azon töprengek, hogy fogok jól kijönni ebből:-o )"

Na? Várom.:P

"Kár:-(
Na ezért keresnek a férfiak egyre fiatalabb csajt?! :-P"

Nem tudom, nálunk én vagyok az idősebb, kemény 8 hónappal, gyakorolva a nővéreim szokását.:) (Fogalmam sincs, miért alakult így.:))

"A közös megöregedéssel egyetértek. Gyereket nevelni? Hát... ebbe a világba nehéz."

Kifogás. Gyereket nevelni '44-ben vagy a Rákosi-korszakban is nehéz volt, mégis megoldották.:) Ha körülnézünk a világban, szinte az az érzésünk támadhat, hogy jó dolgunkban nem tudjuk, miről panaszkodjunk. (Minél magasabb az életszínvonal, annál kevesebb a gyerek.) Mi, magyarok különösen pesszimisták, önsorsrontók és panaszkodók vagyunk.

"Elrontják őket a kintiek. Hálátlanná, érzéketlenné, önzővé teszik, ha a feje tetejére áll az ember nevelésileg, akkor is:-( Még kiskorukban csak-csak, de 10 fölött?!"

Érdekes módon a tesóim gyerekei - több 10 fölötti is van - nem ilyenek, talán mert nem abból indulnak ki a szüleik, hogy mások úgyis elrontják őket.:)

"Mindenesetre az élethossz semmi, ha nincs hozzá életminőség. Sok ember csakúgy van bele a világba anélkül, hogy értelme lenne a létezésének. Dolgozik, bevásárol, fecserészik egy sort, hazamegy, aztán ül valami előtt, és ennyi. Mindezt 70-80 éven keresztül. Szóval igen, akkor van értelme, ha tartalmasan telik, arról nem is beszélve, ha hagyunk is utánunk valami értékeset. De csak magukért az örömökért élni, az se rossz:-)"

Szerintem a hagyaték a legfontosabb meg az, hogy minden egyes lehetőséget igyekezzünk tartalmasan megélni.:)

">>Művész vagyok, Alan, szavakkal festek!<<
Ezt szépen megírtad! Köszi:-)"

Én inkább rajzolni meg fényképezni szeretek, de köszi.:)

Leylandi 2015.11.15. 20:26:44

@Mj: Most azért már megkérdezném, hiszen te buzdítottál rá, hogy írjak üzit: nem kaptad meg, nem akartál rá felelni, vagy csak nem vetted észre?

Leylandi 2015.11.17. 00:47:51

@Mj: Ugyeugye??? Tuttam!
Mondtam én,hogy gyanús!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.17. 14:07:55

@Leylandi:

Eddig jó pár privát üzenetet kaptam a blog.hu valamelyik kommentelőjétől az évek során, úgyhogy szerintem próbáld meg még egyszer az üzenetküldés opciót.;-)

Leylandi 2015.11.17. 18:36:28

@Mj: megtettem, harmadszor is elküldtem.
Jól gondold meg, mit teszel! :-) Ha "ezt se kapod meg", senki le nem mossa rólad,h valójában egy bujkáló 50-es, kopasz, férfi bérblogger vagy...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.17. 19:19:18

@Leylandi:

Nem kenyerem a kamuzás, szóval elhiheted, hogy egyszer sem kaptam meg, fogalmam sincs, hogy miért, hiszen a válaszaidról jön értesítő.:-/ Viszont én is írhatok neked egy "teszt üzenetet", és akkor már látni fogod közvetlenül az e-mail címemet, ahova visszaírhatsz.;-)

Leylandi 2015.11.17. 20:37:04

@Mj: Én is gondoltam rá, hogy egyszercsak majd megszánsz, és te is megpróbálsz üzenni énnekem , de aztán megunván az pöcsölést, inkább én rövidre zárom. Szeretem a jó és határozott megoldásokat:-)
Csináltam egy egyszerhasználatos emailcímet:
leylandi1000[kukac]mail.com
Erre írj légyszi arról az e-mailcímedről egy 1-2 szavas levelet, amire neked válaszolhatok.

Fenti címet ugye itt most már sokan láthatják. Akár többen is írhatnak nekem a te nevedben. Hogy honnan tudom meg, ezek közül melyik valójában a Tiéd? Egyszerű... Írj oda, a mélcímemre írt leveled TÁRGYÁBA egy négy-öt-hat vagy akárhány jegyű számot. Ezt a számot én itt, a fenti címemre írt emailedet megkapva megírom egy hozzászólásba, nyíltan. (Ha több levelet is kapok, mindegyik számot ideírom külön-külön.) Te meg itt válaszolj, hogy melyik, általam ideírt szám a tied. Amelyik számra itt, Mj néven azt írod, valóban a te leveled tárgyában volt, annak az emailnek a feladója vagy te:-)

Na? Benne vagy?
(Ja, "mókás" dolgokat küldőknek szólok előre, hogy egyik levelet se nyitom majd meg:-) A számot a tárgyban a levél megnyitása nélkül is látni fogom.)

Leylandi 2015.11.17. 20:50:33

@Mj: p.s.: valami semleges címet adj, én is olyat fogok:-)

Leylandi 2015.11.17. 21:02:44

@Mj: A következő számokat kaptam:
175634
666
1456
Aki a tárgyban azt javasolta, kapjam be, annak pedig a következőt ajánlanám szíves figyelmébe:
Számot, b.szki, SZÁMOT! Mi nem érthető ebben???

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.11.17. 21:07:33

@Leylandi:

Én írtam a nándorfehérvári diadal évszámát, szóval a kör bezárult.;-) (Amúgy nem semleges címről, mert én nem vagyok paranoiás, lusta vagyok e-mail címet kreálni csak ezért, illetve ha már a blog.hu-s üzenetek kedvéért vállalom ezt a címet, akkor a te kedvedért is.:) Amúgy besz*rás, hogy még itt is trollkodtak.:))

Leylandi 2015.11.17. 21:18:35

A bloggazdától elnézést kérek az offolásért, cserébe visszatérő látogatóként igyekezem majd látogatottságát növelni és mindezt jóvá tenni, remélem, ezt nem fenyegetésként éli meg:-)

Mj: köszi neked is:-) Jót játszottunk:-) Fentiekre még: természetesen nem hiszem, hogy valódi titokszolgák tisztelik meg szerény személyemet, arra azért figyelek, hogy durva jogszabálysértő dolgokat ne írjak, fogást ne kínáljak, viszont nem szeretnék sem facebookos gyűlöletkeltő oldalakon személyes adataimmal, sem önjelölt igazságosztó egyesületek feljelentéseiben szerepelni pusztán azért, mert én még hiszek a szólásszabadságban, némely elmeroggyantak meg épp ezt szeretnék nemtelen eszközökkel beszüntetni.
süti beállítások módosítása