Ha ez így fog menni, nem tudom, honnan fogok elég cipőt beszerezni. Arról már meséltem, hogy időről időre vannak ruhadarabok, amikre rácuppannak a kisfarkasok. Ilyen például a Szilágyi Pisti által varázspulcsinak nevezett szürke felsőm, ami még egyben van. Eddig is kóstolgatták már a cipőket, de ilyen szinten még nem, mint az utóbbi időben, és nem csupán nálam.

Sosem lehet tudni, hogy adott pillanatban mit akarnak megszerezni. Ráadásul ilyenkor leállítani sem könnyű őket. Dórival beszéltük, hogy ebből is látszik: ők nem kutyák. Ha az ember egy kutyára rászól párszor, az esetek többségében leáll, na ők nem, inkább még jobban felpörögnek.

Pár héttel ezelőtt még azon nevettünk, hogy milyen nagy ötlet tépőzáras cipőben bejönni, azt nem tudják értelmezni. Ez azóta eléggé erőteljesen megváltozott. Korábban csak egy-egy cipőfűzőt rágtak le néhány pillanat alatt. Azt elvettük tőlük, és ennyi volt. Vasárnap viszont Léna teljesen ráállt a tépőzárakra. Először csak szórakoztatta, hogy könnyebb megkezdeni, mint egy sima fűzőt, aztán kegyetlenül elkezdte húzni, tépni. Ráharapott, betámasztott és rángatta. Ilyenkor, ha az ember le akarja állítani, természetesen éktelen morgás a vége, meg gátolt harapások. Mondhatnám hisztinek is, mint egy rosszcsont gyereknél, akinek el akarják venni a játékát.

Amikor úgy láttuk, hogy a tépőzár túlságosan felcsigázta Lénát és nem bír róla leakadni, és a lábbeli már csutak nyál volt, kimentem, hogy cipőt cseréljek. Felvettem egy fűzőst. Hátha. Fölösleges volt. Amikor visszaértem, minden ott folytatódott, ahol abbamaradt, annyi különbséggel, hogy közben Emese cipőjét is elkezdték egy kicsit csócsálni. Három perc múlva már nem volt ép fűző egyik cipőmben sem és az egyiknek a nyelvét is sikerült kitépni.

Ma szinte reggeltől estig ott voltam a farmon. Rengeteget voltunk a kicsiknél. Estig nem volt érdekes egyikünk lábbelije sem. Még át is futott az agyamon, hogy talán akkor megúsztuk. Ahogy közeledett az este megint felpörögtek, bár ma egész nap elég magas fordulatszámon üzemelt az egész falka. Teljesen meglepő módon, délután négyszer is volt kollektív üvöltés, ami ritkaságnak számít.

Beültünk Dórival az ólba. Jó ott ücsörögni a friss szalmán és nézni őket. Épp az utolsó nyugis pillanatban mentünk be, amikor a többség sziesztázott. Marcus a magaslaton napozott, Brutus és Maya külön pihent az újonnan ásott lyukakban. Léna csámborgott csak. Lehuppantunk és jött is egyből. Felmászott ránk, kaptunk egy-egy arcnyalintást, aztán kiszúrta a cipőt. Ma megint a tépőzáras volt. Egy darabig küzdött vele, aztán otthagyta, amikor elkezdtük forgatni a videóblog következő epizódját. Addigra a többiek is magukhoz tértek. A felvétel közben Dóri cipője volt az érdeklődés középpontjában, ismét ugrott két fűző, aztán nem kellett sok idő, amíg sikerült leapplikálni az én tépőzáramat is. Most eléggé egyedien néz ki a lábbeli, amiből egyébként gyakorlatilag megint folyt a farkasnyál.

Szóval alakul az egyedi ruhatárunk. Nem tudom, hogy a többiek hány gatyánál, pólónál, pulcsinál, cipőnél tartanak, de nálam eddig van egy szitaszerű rövid farmer, egy hosszú, ami kezd trapézgatyává alakulni, egy kinyújtott kapucnis pulóver, egy kilyuggatott felső, egy megtépázott póló, és egy másik, amin egyre több lyuk van. És este vettem észre, hogy gyakorlatilag sikerült az övemet is kettérágni, amíg prédapózban hasaltam nekik. De nem baj.

Viszont a nap híre, hogy észrevettünk valamit Lénán. Egészen pontosan azt, hogy mintha elkezdene egy kicsit dominánsabb lenni. Ma kétszer is volt olyan szituáció, hogy Maya behódolt neki. Lehorgasztott fejjel, behúzott farokkal közelített hozzá játék közben. Ebből valószínűleg még nem lehet messzemenő következetéseket levonni, de mindenképpen érdekes volt.